Bálakötözővel fojtotta meg élettársát a hétvégén elfogott kapuvári férfi

bűnügy
2018 július 31., 11:54
comments 59

Előre kitervelten elkövetett emberölés gyanúja miatt kedden jogerősen elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki július 27-én péntek este megölte volt élettársát Kapuváron - tájékoztatta a Győri Törvényszék szóvivője az MTI-t.

A férfit szombaton fogták el, áldozatáról akkor még csak annyit közöltek, hogy a nő életveszélyes állapotban került kórházba. Most már tudni, hogy a nőt ugyan kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közölte: a férfi péntek este azért kereste fel korábbi barátnőjét, mert nem tudta feldolgozni szakításukat. Kést, fémdrótot és bálakötöző zsineget vitt magával. A házban veszekedtek, majd a férfi a bálazsinórral hátulról fojtogatta a nőt, aki elájult. A sértetthez a közben megérkező édesapja hívott segítséget, a gyanúsított eltávozott a helyszínről.

A Győri Járásbíróság megalapozottnak találta a veszélyt, hogy a 32 éves gyanúsított elrejtőzik, mert a férfi a tett helyszínéről is elszökött és bizonyítékokat igyekezett eltüntetni. Ezért rendelték el a letartóztatását. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.