Megöltek három orosz újságírót, akik a Wagner magánhadsereg után nyomoztak

külföld
2018 július 31., 20:40
comments 66

Ismeretlen fegyveresek kivégeztek három orosz állampolgárt a Közép-afrikai Köztársaság közepén fekvő Sibut városától 23 kilométerre, közölte az AFP. Két áldozatnál sajtóigazolványt találtak, amik szerint az Izvesztyija című orosz napilapnak dolgoztak. A fegyveresek célzottan támadták, a sofőrt életben hagyták. A TASZSZ orosz hírügynökség szerint mivel nem találták meg az áldozatok személyes iratait, a pontos azonosítás még nem sikerült.

Vagy direkt titkolják a neveket. A BBC arról számolt be, hogy egy független orosz tévéadó szerint

a kivégzett újságírók dokumentumfilmet forgattak az orosz magánhadseregről, az államnak is sokat dolgozó zsoldosokról, a Wagnerről.

Úgy tudni, hogy csoport Szíria mellett a Közép-afrikai Köztársaságban is aktívan jelen van.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.