A Jobbikon belüli balhék miatt mondtak fel az N1TV szerkesztői

politika
2018 augusztus 01., 06:46
comments 47

A Nemzeti 1 szerda reggel tett közzé egy videót, amiben TV Kisberk Szabolcs főszerkesztő és két másik szerkesztő bejelentették, hogy otthagyják a csatornák, mert  „sokakkal ellentétben” nekik tiszta a kezük, még magyar a szívük, és a józan eszükre hallgatnak. Sikerült elérnünk Kisberk Szabolcsot, aki elmondta, hogy a választások óta a Jobbik körüli történések miatt álltak fel.

link Forrás

Amikor 2015-ben a Hír TV-től átigazolt, az Alfahírnek még arról beszélt, hogy mindig próbált „független újságíróként dolgozni, nem pedig pártmegrendeléseket teljesíteni”. Most azt mondta, hogy a N1TV-nél nem éppen így alakult. A csatorna nemcsak a előtt volt alárendelve a Jobbik kampányának, de Kisberk szerint április 8-ától csak durvább lett a helyzet. Az elnökválasztásra utalva azt mondta:

Az SZDSZ idejében láttam olyan húzásokat, mint a tisztújításnál.”

Egyelőre hárman távoztak, de úgy tűnik, a csatorna nem szűnik meg. Kisberkék távozása után a Jobbik kiadott egy közleményt, ami szerint az N1TV működik tovább. A csatorna élére megbízott főszerkesztőnek Lánczi Richárdot, eddigi szerkesztőt nevezték ki, és hamarosan új munkatársakat mutatnak be. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.