Betörte a gyerekei koponyáját, mert hangosan sírtak

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az Egri Törvényszék jóváhagyta az elsőfokú ítéletet azzal a férfival szemben, akit csecsemőkorú gyermekei ellen elkövetett halált okozó testi sértés bűntette, valamint életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt ítéltek 7 év börtönre. 

A nem jogerős ítélet szerint a férfi leánygyermeke 3-6 hónapos kora között három esetben szenvedett súlyos vérzéssel járó koponyasérüléseket. A harmadik alkalommal az apa gondatlansága miatt a kisgyermek feje olyan erővel ütődött be, hogy betört a koponyacsontja, ami életveszélyes sérüléssel járt. A gyámhatóság a gyermeket gyámnál helyezte el, a vádlott ellen pedig szülői felügyeleti jogának megszüntetése iránt pert indított.

Egy évvel később a vádlott a 2 hónapos fiúgyermekét – a folyamatos sírásától türelmét veszítve – nagy erővel megrázta. A csecsemő feje a szoba egyik berendezési tárgyához ütődött. Koponyacsontja betört, és a gyerek a vérzés és agyvizenyő miatt néhány órán belül meghalt.

A fiatal férfi vádlott a nyomozás során mindkét bűncselekmény elkövetését beismerte. Vallomása szerint indulatát a gyermeksírás okozta, ami zavarta őt.

Ezután azonban a vallomásait megváltoztatta, és a büntetőjogi felelősséget mindkét gyermek sérülései miatt másra hárította. Az ítélet ellen védőjével elsősorban felmentésért, másodlagosan a büntetés enyhítéséért fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta. 

A bíróság szerint szerint a vádlott a korábbi tapasztalatai alapján tudatában volt annak, hogy a csecsemők különösen sérülékenyek. 

Súlyosan gondatlan, majd erőszakos magatartása mégis előbb életveszélyes, később végzetes következménnyel járt. Az ügyben másodfokon a Debreceni Ítélőtábla határoz. (Ügyészség)