Kele János kirúgása sokkal szomorúbb, és Magyarországra nézve veszélyesebb dolog, mint az, hogy lopnak és csalnak

publicisztika
2018 augusztus 06., 12:01
comments 463

Kit érdekel, hogy egy két éve alakult magyar kábeles sportcsatorna kirúgott - formálisan nem foglalkoztat tovább - egy fiatal magyar futballelemzőt, aki angol bajnokik előtt, után és a félidőben a műsorvezetővel együtt szokott okoskodni pár percig a meccsről?

Engem például nagyon.

Sőt, a legkomolyabban mondom, ez az ügy, amit Kele tegnapi Facebook-posztjból tudtam meg, minden vicc vagy úgynevezett újságírós túlzás nélkül sokkal jobban elszomorít, mint az, hogy a NER valamelyik belsőkörös bárója hány milliárd forintot szerzett a legutóbbi közbeszerzésen.

Annak, aki nem ismerné: Kele bloggerből lett fiatal tévés szakértő, aki a brit foci lelkes, amatőr, de már akkor feltűnően hozzáértő rajongójából lett rövid idő alatt az újhullámos magyar futballelemzők - a Passzsávos Fiúk - egyik legismertebb arca. Ők azok az egyre több csatornán feltűnő, jellemzően fiatal szakértők, akik a sok-sok évtizede változatlan, totál senmitmondó magyar fociközhelyekkel szakítva  új nyelvet és látásmódot hoztak a futball értelmezésébe. Akik egyszerre mutatták meg az újfajta statisztikák értelmét és kezdték el szerkezetileg is elmagyarázni a focimeccseket.

Andy Vajna - ahogyan a filmipari ténykedése is mutatja - általában sem az a közhelyesen buta magyar oligarcha, amit a két éve elindított, Spíler TV nevű sportcsatornája is remekül példázott. Itt ugyanis egy olyan, progresszív - nem politiai értelemben progresszív! - műsorvezetőkből, exfocista szakkomentátorokból és újító hozzáállású szakértőkből álló csapat állt össze, akik a megszokottól igencsak eltérő, üdítően értelmes módon kezdték el prezentálni a meccseket.

(Az más kérdés, hogy a Spíler milyen állami és államközeli bankhitelekkel és kormányzati hátszéllel megtámogatva lett a hazai spotcsatornapiac egyre több topliga közvetítési jogait bekapó kisgömböce és rövidesen nyilván egyeduralkodója. A csatorna azzal a Vajna-féle TV2-vel tartozik egy istállóba, aminek a 2rule-tulaj Mészáros Lőrinc bankja az egyik legfontosabb finanszírozója.) 

Ennek a spíleres csapatnak volt mostanáig fontos tagja Kele. A spílerezesek - és a köztévé meccsei előtt feltűnt, hasonló felfogású arcok, mint Hegedűs Henrik vagy Koppányi Gergely - láttán a focirajongó magyar tévénéző úgy érezhette, hogy legalább ezen a területen olyan klassz érzés magyarnak lenni, mintha egy menő, lendületes és fejlődőképes európai országban élnénk.

Az egykor valóban és méltán világhírű, nemrég Orbán miniszterelnök által is emlegetett Duna-menti futballiskola XX. század eleji létrejöttéhez az vezetett, hogy Bécsben és Budapesten - ellentétben Angilával és a foci több más ősországával - először nem munkások, hanem hoch értelmiségiek, egyetemet végzett köztisztviselők és más, kávéházakban üldögélő értelmes emberek kattantak rá a focira. (Nem azért, mert a Monarchia lakói okosabbak vagy kifinomultabbak lettek volna a briteknél, hanem mert errefelé akkoriban igen kevesen, csakis értelmiségiek tudtak angolul, ami kezdetben a játék kizárólagos nyelve volt.) Ezért a játék fizikai elemeinek eltanulásával egyidőben nálunk rögtön megindult a foci értelmezése és elemzése is, ami például az Őshazában is sokáig szinte lenézett dolognak, úgyis mint szemüveges okoskodásnak számított.

Hiába tartjuk magunkat igazi focinemzetnek, a magyar futball az elmúlt évtizedekben nemcsak a pályán süllyedt igen mélyre, hanem ezen a területen, vagyis a primér látvány értelmezésén is. Pont ezért volt olyan szívmelengető érzés a Passzávos Fiúk feltűnése és az elemző értelem visszaköltözése a fociról való közbeszédbe.

Van, amivel nem lehet viccelni

Még a szerkesztőségi kollégáim között is volt olyan, aki meglepődött azon, hogy nekem jobban fáj a Kele az igazi sötét buliknál. De tényleg nem a hatás kedvéért mondtam ilyent. Valaki szinte biztosan úgyis ellopná azokat a pénzeket, nekem és szerintem minden normális polgári életre vágyó embernek a mindennapjaimban ennél többet jelent, hogy bekapcsolom a tévét és értelmes, hozzáértő magyar nyelvű kommentárt hallok meccs előtt, közben meg után, olyat, ami nekem se jutna eszembe és gyakran okoz "aha" érzést.

És akkor jön a Spíler, és lerombolva, amit eddig felépített, kirúgja Kelét, minden jel szerint amiatt, hogy hősünk az elmúlt hetekben kétszer is kritikus fb-posztokat tett közzé Mészáros Lőrincnek a köztévén is minden médiaszabályt megszegve reklámozott sportmárkájáról, a 2rule-ról. (Erre és erre a bejegyzésre gondolok.)

Maga Kele nemhogy nem sugalmazta, hogy emiatt váltak volna meg tőle, de kifejezetten arról írt, hogy nem tudja az okot, amiről a csatornánál egy szót sem árultak el neki.

A kommentelőivel együtt én is teljesen biztos vagyok azonban abban, hogy az igazi ok a 2rule-ról megfogalmazott véleménye volt. Kele azt ugyanis leírta, hogy néhány nappal a váratlan szakítás előtt még abszolúte alaptagja volt a spíleres csapatnak, a következő idény programjairól, mindenféle fontos részletekről egyeztettek vele, majd egyszer csak a semmiből közölték vele, hogy ennyi volt, minden további magyarázat nélkül.

Kele igazán elegánsan zárta le az ügyet és a posztját:

"elképesztően hálás vagyok a csatornának, hogy lehetőséget adott nekem régi vágyam beteljesítésére. Akárhogyan is, de az indulásnál mertek kockáztatni egy ismeretlen, nullkilométeres amatőrrel, ami számomra végül hatalmas szerencsének bizonyult, és két teljes szezonon keresztül foglalkozhattam azzal, ami egyébként a szenvedélyem és a hobbim - a Premier League-gel.

Mindazt (a keveset), amit a tévézésről tudok, a spíleres kollégáktól tudom. (...) Én ugyan csupán apró csavarja voltam a gépezetnek, de szerettem az lenni, és nem leszek képmutató: hiányozni fog a közös munka.

A csapat minden tagjának sikeres szezont, jó munkát, élvezetes meccseket kívánok, Tőletek pedig azt kérem, szeressétek a közvetítéseket, mert van bennük munka, alázat és teljesítmény. Az pedig mindig szerethető 😉"

Én azonban meglopott nézőként nem vagyok ennyire megbocsátó:

Az ilyenekért kell pusztulnia ennek a rendszernek. (Nem a képviselőinek, hanem az egész romlott szisztémának.) Egy saját területén igen tehetséges, piacképes terméket előállító embert azért kikúrni, mert magánemberként van véleménye: na ez utolsó komcsi féregség, abszolúte politika- párt- rendszer- terület- és személyfüggetlenül.

(Kele a 444 alatt futó Britannia fociblog szerzője.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.