A synaps.network nevű, közel-keleti riportok készítésével foglalkozó oldalon jelent meg egy nagy anyag arról, hogy milyen az élet Szíria békésebb településein. Ritkán lehet ilyen részletes beszámolót olvasni az ország hétköznapjairól. 

Ahogy az Aszad-rezsim lassan visszaszerzi fennhatóságát az ország legnagyobb részén, egyre kisebb területre korlátozódnak a harcok, és vannak városok, ahová hazatérnek azok a menekültek, akik Szírián belül maradtak. 

A hétfőn megjelent riport több tucat ember beszámolója alapján mutatja be, hogyan élnek most azok, akik az Aszad-kormány által felügyelt településeken élnek. Vannak a megszólalók között olyanok is, akiket elkerült a harc, van aki Szírián belül keresett menedéket és most próbál hazatérni, és van akit a közelmúltban "szabadítottak fel" a rezsim katonái. 

Az alavitáknak sem könnyű

A beszámoló egy alavita falu mindennapjaival kezdődik. A háború nem érintette közvetlenül a települést, és mivel lakói Aszad elnökkel egy vallási csoporthoz tartoznak, elvben kivételezettnek számítanak. Mégis nyomorúságos az életük. 

Az egyik bemutatott családban három fiatalabb férfi élt a háború előtt, de 2011 óta az egyikük elesett, a másikuk egy sebesülés után örökre megbénult, míg a 30 éves legfiatalabb fivér most közalkalmazottként dolgozik, de retteg, hogy bármikor besorozhatják. Lényegében ő, és 65 éves apja tartják el a család özvegyeit és árváit, illetve a rokkant fivért is. 

Megbénult testvére havi 16 ezer forintnak megfelelő rokkantsági nyugdíjat kap, az elesett testvér özvegye pedig havi 9500 forintnyi segélyt. (Ez Szíriában is kevés: 1 liter tej 145 forint, 1 kiló csirkehús 950 forint, 1 liter benzin 135 forint, egy átlagos lakás havi villanyszámlája 7500 forint körül van, míg a széles sávú internet havi előfizetési díja átlagosan 12500 forint.)

A család nagyon szerényen él, és az egész faluban hasonló a helyzet: a 3000 lelkes településről eddig 80 férfi esett el a háborúban, 130-an tértek haza súlyos sérülésekkel, ez pedig az egyharmada a 18-50 év közötti falubeli férfiaknak. A többiek a korosztályból jórészt katonáskodnak valahol, már rég besorozták őket. Alig él a településen egészséges 50 alatti férfi.

Az ostromnak vége, de az erőszak megmaradt

Aleppó keleti felét tavaly foglalták el a kormányerők a lázadóktól. Az élet ott még nehezebb, mint az említett faluban: az emberek többsége romok között él, a közszolgáltatások nem álltak helyre, és önvédelmi milíciák tartják rettegésben a lakókat. 

E milíciákat a kormány támogatásával szervezték, a városrész kisebb körzeteit uralják, de egymással is rendszeresen harcolnak. Főleg abból élnek, hogy védelmi pénzt szednek, például az árusoktól.  Aki nem fizet, annak felgyújtják a boltját. A milíciákon kívül más rendfenntartó hatóság nem működik arrafelé.

Azok az aleppói fiúk, akik túlélték az ostromot, többségükben valamelyik milíciánál szolgálnak. Tűrhető zsoldot kapnak, illetve a családjuk így olcsóbban juthat bizonyos javakhoz. Áramot például generátorok tulajdonosaitól lehet venni, akik a milíciák tagjainak olcsóbb árat számítanak fel. Sokaknak az is vonzó, hogy amikor a fegyveresek kifosztanak egy boltot vagy egy lakást, akkor részt kaphatnak a zsákmányból.

Szinte minden férfit besoroznak

A kormány által ellenőrzött területen élő fiatal férfiak Szíriában lényegében csak aközött választhatnak, hogy a reguláris hadsereg sorozza be őket, vagy valamelyik milíciához csatlakoznak. Aki egyiket sem akarja, annak az alábbi lehetőségei vannak:

• Elmenekül az országból.
  
• Beiratkozik egy egyetemre, mert a hallgatókat nem sorozzák be.
  
• Aki az egyetlen élve maradt férfi egy családban, azt már nem sorozzák be.
  
• Van, aki megvesztegeti a sorozóbizottságot. 
  
• És vannak, akik bujkálnak, és szinte sosem mennek ki az utcára.

Egy 30-as éveiben járó damaszkuszi férfi sokáig egy felkelők ellenőrizte negyedben élt, 2016-ban viszont a kormányerők kiszorították az addigi urakat. Az illető tudta, hogy vagy besorozzák a kormány hadseregébe, vagy gyorsan csatlakoznia kell egy kormány által elismert helyi milíciához, például egy olyanhoz, amelyiket Iránból finanszíroznak. 

Először arra gondolt, hogy külföldre menekül, de nem volt 4000 dollárja (1,1 millió forintja), márpedig az embercsempészek ennyiért vitték volna el Libanonba vagy Törökországba. Ennél jóval olcsóbb megoldásnak látszott, hogy lefizeti az egyik milíciát, hogy papíron felvegyék. Ez 270 ezer forintnyi szír fontjába került, plusz meg kellett ígérnie, hogy visszacsorgatja a papírt intéző embernek a zsoldját, és még havi 100 dollárt. De a menlevele hamar érvényét vesztette: a megvesztegetett milíciát ugyanis feloszlatták, és nem maradt pénze máshol próbálkozni. Azóta otthon bujkál, sosem lép ki az utcára.

Hiába a béke, ha nincs aki dolgozzon

Ahol béke van, ott is alig lehet visszatérni a normális élethez. Egy gyártulajdonos mesélte a tipikus történetét: hiába nyitná újra a gyárát, nem talál munkást, aki dolgozna benne. Amikor mégis sikerül felvennie néhány embert, akkor jön a hadsereg vagy egy milícia, és besorozzák a dolgozóit, bár váltságdíjért ki is válthatja őket, amíg bírja pénzzel. A régi üzemek többsége ezért ott is zárva marad, ahol már nem kell tartani a bombázásoktól.

Szabad a rablás

A legfőbb bevételi forrása a milíciáknak és a hadseregnek is a fosztogatás. Még a kormány katonái is visznek mindent, ami mozdítható: elektromos kábeleket ásnak ki a földből, és a kórházak, hivatalok berendezéseit is éppen úgy elviszik, mint a magánlakásokból a bútorokat. 

Szíriában sehol semmilyen magántulajdon sincs biztonságban. A riportban van olyan nyilatkozó, aki inkább szétverte a saját bútorait, minthogy az fosztogató katonák kezére kerüljön. 

Éppen ezért hiába van vége a harcnak egy-egy területen, a menekülteknek a legtöbb esetben nincs hova hazatérniük. Egy férfi arról beszél, hogy 2 évig élte a menekültek sanyarú életét Damaszkuszban, miután városát az Iszlám Állam elfoglalta. Aszadék végül kiverték onnan a terrorállam katonáit, és 2017 őszén hazatérhetett. Csakhogy egyetlen berendezési tárgya sem maradt, mindenét szétlopták. A piacon kellett mindent megvennie, azon a piacon, ahol kizárólag a város lakásaiból elrabolt tárgyakat árulják.

Nagyon sok szíriai család a külföldön dolgozó rokonuk hazaküldött támogatásából él, a riport sok megszólalója mondja azt, hogy enélkül nem tudnának megmaradni.  

Mindenki tartja a markát

Új életet azért is nehéz kezdeni, mert a milíciákon kívül a hatóságok is védelmi pénzt szednek, csak ők illetékeknek, adóknak hívják. A hazatérő menekültekkel kifizettetik például a rezsit évekre visszamenőleg, hiába nem voltak otthon, és egyébként nem is voltak közszolgáltatások a háború alatt. Aki útra kel, azt az ellenőrzőpontokon húzzák le a katonák.

A legnagyobb üzletek közé tartozik az elveszett dokumentumok pótlása vagy hamisítása. Jó állami kapcsolatokkal bíró "brókerek" ezrei élnek abból, hogy anyakönyvi kivonatokat, házassági leveleket, iskolai bizonyítványokat és más fontos papírokat szereznek be vagy készítenek ügyfeleiknek.

Bosszúvágy

Az újrakezdést nagyon megnehezíti, hogy a vegyes lakosságú településeken (és a nagyobb városok mind ilyenek) nagyon ellenséges a hangulat a különböző vallások és nemzetiségek között. A városrészek között alig van kapcsolat, és bosszúért forrnak az indulatok sok helyen. 

Minden családnak vannak halottai, és sokan pontosan tudják, hogy a környékükön ki harcolt olyan csoportban, amely megölte a rokonukat. A megosztottság mindig is komoly gond volt az országban, de a polgárháború nagyon sokat rontott ezen. Gyanakvás és gyűlölet akadályozza, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba.

Óriási a feszültség a Szírián belül élő menekültek és a helyiek között is, de az új menekültek és a régebben érkezettek is utálják egymást. A segélyekért és állásokért óriási a küzdelem, és ez a versengés is sokszor erőszakot szül.