Samponba rejtett kamerával filmezte vendégeit egy új-zélandi szállásadó

bűnügy
2018 augusztus 10., 05:41
comments 111

Bűnösnek vallotta magát az a meg nem nevezett új-zélandi férfi, aki a hatóságok szerint 219 felvételt töltött fel pornóoldalakra 34 fiatal nőről, akikről szálláshelye fürdőszobájában készített rejtett kamerás felvételeket.

A férfi Új-Zéland Északi-szigetén, Hawke's Bayben üzemeltet panziót. Vendégei közül a 30 év alatti nőket filmezte titokban, zuhanyzás közben, samponos flakonba rejtett kamerával. A felvételeken alapvetően térdük és válluk között látszanak áldozatai, de némelyik arca is felismerhető, mert előfordult, hogy belehajoltak a képbe.

A rendőrség felkutatta az áldozatokat, akik nyilatkozataik szerint szégyent, megrázkódtatást, és dühöt éreznek.

A férfi, akit februárban vettek őrizetbe, 2017 decembere és 2018 februárja között készítette a felvételeket. Letartóztatásakor azt mondta, hogy "a lebukás kockázata miatt érzett izgalom" miatt csinálta.

A férfi saját házában adott ki szobákat, így volt indoka leegyeztetni vendégeivel, hogy ki mikor használja a fürdőszobát. Így a kamerát csak akkor kapcsolta be távirányítással, amikor a kiszemelt áldozat fördött. A feltöltött videókhoz leírást is mellékelt a felvételen látható áldozatról, származásáról, foglalkozásáról, arról, hogy mit tenne velük szívesen, és hogy hogyan sértette meg magánszférájukat a tudtukon kívül.

A felvételeket az új-zélandi rendőrség időközben eltávolíttatta a pornószájtról.

A férfi nevét azért nem tudhatjuk, mert védői kezdeményezték, hogy rejtve maradhasson. Arra hivatkoztak, hogy a neje betegségben szenved, állapota pedig romolhatna, ha ki lenne téve a botránynak. Az ügyészség ugyan hevesen tiltakozott ez ellen, mondván a tettes se kímélte 34 áldozatát, akikről "a legintimebb képeket terjesztette világszerte", de az ügyben eljáró bírónő, elismerve a helyzet iróniáját, azt mondta, hogy amíg nem tud meg többet a tettes nejének egészségi állapotáról, nem áll készen rá, hogy nyilvánosságra hozza a bűnös személyes adatait.

Beismerő vallomása alapján a férfit 69 vádpontban ítélhetik el, némelyik vádpontban akár 14 év börtönre is. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.