34 év után kiderült, ki mészárolta le Bennettéket Coloradóban

1984 januárjában egy héten belül két brutális gyilkosság rázta meg Coloradót. Január 10-én az ötvenéves Patricia Louise Smithet erőszakolta meg és verte agyon egy betörő, hat nappal később egy kalapáccsal és késsel felfegyverkezett férfi egy család három tagjával végzett. Bruce Bennett, az apa torkát késsel vágta el, Debra Bennettet és hétéves lányát, Melissát meg is erőszakolta, mielőtt agyon verte őket. A tettes a család kisebbik gyerekét, a hároméves Vanessát is fejbe csapta, de ő túlélte a támadást.

A coloradói hatóságok azt már 2010-ben megállapították, hogy a két támadást ugyanaz a személy követte el. Eddigre sikerült rekonstruálni a Smith-gyilkosság helyszínén talált mintákból az elkövető DNS-profilját, mely azonosnak bizonyult a Bennett-gyilkosság helyszínén talált, 2001-ben rekonstruált DNS-sel.

A coloradói hatóságok feltöltötték a mintákat a nemzeti adatbázisba, de jó ideig nem sikerült azonosítani, hogy ki lehet az elkövető. Mígnem pár hete a nevadai hatóságok fel nem töltötték egy, az államban kétrendbeli gyilkossági kísérlet miatt negyven év börtönre ítélt, büntetését töltő, 57 éves Alexander Christopher Ewing DNS-ét az FBI adatbázisába.

A coloradói hatóságok most előre megfontolt szándékból elkövetett gyilkosság, három rendbeli gyilkosság, gyilkossági kísérlet, nemi erőszak, gyermek elleni nemi erőszak és betörés miatt is vádat emelhetnek ellene. Az első vádpontban akár halálra is ítélhetik.

A coloradói hatóságok most minden szövetségi államot sürgetnek, hogy rögzítsék az államukban büntetésüket töltő elítéltek DNS-ét, mert az, mint Ewing esete is bizonyítja, akár régóta megoldatlan ügyek felderítéséhez vezethet. (Via ABC News)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.