Az amerikaiak egy furcsán viselkedő orosz műhold miatt aggódnak

űr
2018 augusztus 15., 18:28
comments 88

2017 októberében Oroszországból fellőttek egy rakétát, amin utazott egy nagyon furcsa műhold is. Az Amerikai Űrügynökség, azaz a NASA azóta is árgus szemekkel figyeli az eszközt, és eléggé ki vannak akadva. Méghozzá azért, mert a műhold pályája kifejezetten abnormális, Yleem Poblete, az amerikai külügyminisztérium szakértője szerint

„komoly aggodalomra ad okot”.

Az amerikaiak ezekkel a közléseikkel azt pedzegetik, hogy Oroszország fegyvert igyekszik telepíteni a világűrbe. Ez nem új keletű félelem, 2014 őszén szintén nagyon figyeltek egy titkos orosz műholdat, ami furcsán mozgott. Ezt az oroszok meg is próbálták elrejteni, úgy tettek, mintha simán csak űrszemét lett volna.

Az amerikai félelmek oka, hogy egymás műholdjainak megbénításával a nagyhatalmak komoly versenyelőnyre tehetnek szert a földi háborúkban is. Az amerikai védelmi minisztérium szerint például hiába a világ legerősebb hadserege az amerikai, ha elveszítik a műholdak által garantált tájékozódási és információszerzési képességüket, akkor egy gyengébb haderő is elbánhat velük.

Éppen ezért jelentett be Donald Trump elnök néhány hete nagyszabású fejlesztési programot, ami az USA űrbéli védelmi képességeit javítaná.

Szakértők szerint itt van is mit behozniuk az amerikaiaknak, Kína ugyanis bizonyítottan nagyon jól áll ezzel a technológiával, a Földről például már egészen biztosan képesek műholdakat semlegesíteni. Oroszországban pedig még a szovjet időben kezdték meg egy műholdgyilkos műhold fejlesztését, aminek feladata az lenne, hogy az űrben ellenséges műholdakat semlegesítene (többen a 2014-ben fellőtt műholdat is e technológia egyik kísérleti állomásának sejtették, és ez áll a tavaly fellőtt orosz műholddal szembeni amerikai aggodalmak mögött is).

Oleg Osztapenko, az orosz űrprogram parancsnoka még 2010-ben mondta azt, hogy

„Nem szabadna háborúnak lennie az űrben, de mi harcos nép vagyunk, és készen kell állnunk. (…) Bízzon bennem, támadás esetén gyors és adekvát választ tudnánk adni.”

Az amerikaiak többször jelezték aggodalmaikat az ENSZ felé is.

Oroszország és Kína viszont épp benyújtott az ENSZ-hez egy egyezménytervezetet, ami az űrfegyverek telepítésének megakadályozására irányul. Az amerikaiak szerint azonban ez a dokumentum hibás, és nem fogadható el, már csak azért sem, mert az az Oroszország javasolja, ami korábban többször bebizonyította, hogy magasról tesz a hasonló egyezményekre. Az amerikai félelmek hátterében persze az áll, hogy azt hiszik, Oroszország és Kína a dokumentummal csak a figyelmet szeretné elterelni ilyen irányú fejlesztéseiről, és konzerválni az eddig a téren megszerzett esetleges előnyüket az Egyesült Államokkal szemben.

Kína és Oroszország azonban a másik oldalon éppen a Trump által bejelentett fejlesztésektől is tarthat, és ezzel a dokumentummal szeretnék elérni, hogy az amerikaiak ne előzzék meg őket a műholdháborús technológiában.

Az amerikaiak éppen azért arra hívták fel szövetségeseiket, hogy velük együtt utasítsák el a tervezetet.

Oroszország szerint az amerikai aggodalmak alaptalanak, a vádat légből kapottak, és ha Washington valóban az orosz űrfegyverektől félne, épp nekik kellene leginkább támogatniuk az orosz javaslatot. (Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.