Genovában attól tartanak, hogy a híd további részei omlanak még le

Több száz katasztrófamentő egész éjjel kutatott túlélők után a genovai hídomlás helyszínén, és csütörtökön napközben is folytatják a munkát. A rendőrökkel és mentőkkel együtt mintegy ezren dolgoznak ott. Kedden több tucat jármű zuhant a 45 méteres mélységbe, amikor összeomlott a Morandi híd.

Fotó: Fabio Palli/NurPhoto

A rendőrség szerint 26-an meghaltak, 15-en súlyosan megsérültek, 12 embert pedig még keresnek.  Giuseppe Conte miniszterelnök szerint az áldozatok száma még nőhet, az ANSA hírügynökség már 35 halottról számolt be.

A környékről több mint 400 embert telepítettek ki, mivel tartani lehet attól, hogy a híd további részei is leomlanak. A polgári védelem szerint a lezúduló híddarabok nem öltek meg mindenkit a híd alatt, a tűzoltók hallották a romok alól a túlélők kiabálását. 

Az olasz tűzoltóság közzétette egy videót arról, ahogy egy levegőben lógó roncsból mentenek ki egy sérültet.

A Morandi híd állapotával kapcsolatban ellentmondásos információk kerültek a híradásokba. Az AFP szerint már megépítésétől kezdve szerkezeti problémák voltak a híddal, rendszeresen ki kellett javítani rajta a repedéseket és az elmálló betont. A híd fenntartója, az Autostrade (ASPI) cég szerint viszont a tragédia teljesen váratlanul következett be, semmi jel sem utalt arra, hogy a híd veszélyes, ráadásul folyamatosan ellenőrizték az állapotát, nem csak úgy, ahogy a törvény előírja.

Edoardo Rixi, az infrastruktúráért felelő miniszterhelyettes az ANSA hírügynökségnek azt mondta, hogy szerinte az egész hidat el kell majd bontani, ami súlyos közlekedési problémát fog okozni. (BBC/Reuters/MTI)

Ha csak 300 forinttal támogatna bennünket...

... mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése. A 444 hosszú távú, stabil működése rajtad múlik. Olyanokon, akik hajlandóak a saját pénzükből áldozni, hogy Magyarországról ne tűnjön el a független újságírás. Ha szeretnéd, hogy a 444 oknyomozásai, elemzései és videói továbbra is a lehető legtöbb emberhez eljussanak, akkor támogasd a szerkesztőséget, akár csak egy kávé árával is!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.