Veszélyben vannak a fukusimai katasztrófa után takarító munkások tízezrei

környezetvédelem
2018 augusztus 16., 10:13
comments 69

Az ENSZ emberi jogi szervezetének, az OHCHR-nek három szakértője arra jutott, hogy több tízezer ember szenvedhetett súlyos egészségkárosodást Japánban, a fukusimai nukleáris katasztrófa után takarító munkások közül.

A jelentés szerint 2016-ig közel 77 ezer ember dolgozott a sugárszennyezett területen, és az utolsó vizsgált évben, 2016-ban is 46 ezer munkás takarított még.

A jelentés szerint a japán kormány alvállalkozóknak adta ki a munkát, amelyek további alvállalkozókat vontak be, és ezek a cégek toborozták a munkásokat is. Nagyon sok esetben ezek külföldi vendégmunkások, Japánba érkező menekültek vagy japán hajléktalanok voltak.

Munkások nézik a felrobbant reaktort 2011 júniusában
photo_camera Munkások nézik a felrobbant reaktort 2011 júniusában. Fotó: AFP PHOTO / HO / JAPANESE GOVERNMENT VIA JIJI PRESS

A jelentés szerint a munkások nem kaptak megfelelő védőfelszerelést, és megfelelő oktatást sem arról, hogyan vigyázzanak magukra a súlyosan szennyezett vidéken. Nagy a kockázata, hogy sokan megbetegedhetnek közülük az őket ért sugárfertőzés miatt, áll a jelentésben.

A fukusimai atomerőművet 2011 március 11-én egyszerre érte földrengés és cunami, aminek nyomán az erőmű reaktora leégett, és radioaktív anyagok kerültek ki az erőműből. (OHCHR)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.