306 millióval tartozik az államnak az időközben megszűnt Összefogást Párt

306 millió forintot vett fel a költségvetésből az Összefogás Párt a 2018-as kampányra, és ebből eddig egyetlen forintot sem fizettek vissza, viszont időközben megszűntek - hangzott el ma az RTL Klub Híradójában.

A párt 66 jelöltet állított, és végül 1407 szavazatot gyűjtött a választáson, azaz köteles volna visszafizetni a felvett kampánytámogatást. 

Az Összefogás Párt elindult már 2014-ben is a választásokon: akkor 6 millióval kevesebbet vettek fel a Magyar Államkincstártól, viszont idén már kampányfilmmel sem bajlódtak. Ami viszont közös a két kampányban, hogy egyikkel sem tudott még elszámolni a „párt”. 

A párt megszűnéséről két hete a Magyar Közlöny számolt be. Az eljáráshoz a képviselők megadtak ugyan egy óbudai címet, de ott csak egy székhely szolgáltató működik. Honlapjuk már nem elérhető, Facebook-oldalukon az utolsó bejegyzés több mint két évvel ezelőtti, a párt elnöke nem elérhető. 

A Magyar Államkincstár azt közölte a tévével, hogy jogszabály szerint az elnök Szepessy Zsolt, és a két alelnök, Stiffer Mónika és Katona Tibor felelnek a támogatásért saját vagyonukkal. 

Szepessy ellen már a 2014-es kampányban tapasztalt szabálysértések és befolyással való üzérkedés miatt is büntetőeljárás zajlik, de ettől még simán elindíthatta pártját a választáson. 

Az államkincstár közölte azt is: 13 párt nem ért el 1 százalékot a választáson, közülük eddig csak 3 fizette vissza a támogatást, 10 nem fizetett eddig semmit. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.