Előrejelzések szerint, ha az urbanizáció a jelenleg látható trendek szerint halad, 2030-ra a bolygó szárazföldjeinek tizedét városok fogják borítani. Az emberiség több mint fele már most is városokban él, és rengeteg állat is, nemcsak háziállatok, hanem vadállatok, egyre nagyobb számban.

Ahogyan a városok terjeszkednek, úgy csökken a környező erdőkben, mocsarakban és pusztákban élő állatok természetes élőhelye, ezért ezek az állatok gyakran beköltözni kényszerülnek a városba. Egy rakás természettudós most azon tanakodik, hogyan változtatja meg az állatok gondolkodását a városi környezet. Többek szerint a városi élethez alkalmazkodott vadállatok intelligensebbekké válnak a vadonban maradt társaiknál, de azért elég kockázatos ilyesmit kijelenteni, hiszen még mi, emberek sem tudjuk pontosan, mi az az intelligencia, és hogy hogyan kellene pontosan mérni.

Srí Lanka legnagyobb városa, Colombo remek kutatási terület az ezzel foglalkozó tudósoknak, a település és agglomerációja ugyanis iszonyatos sebességgel növekszik, már több mint 5,5 millió ember lakik a városban és vonzáskörzetében. Colombo környékén korábban mocsarak voltak, amik a sebezhető kategóriába sorolt különleges macskaféle, a halászmacska élőhelyei.

A város terjeszkedésével sok halászmacska kénytelen volt bejárni a településre élelemért. Anya Ratnayaka, a halászmacskákkal foglalkozó helyi természetvédő kutatásai azonban bebizonyították, hogy egyre több halászmacska nem csak bejár a városba, hanem Colombóban él. Ezek az állatok nagyon jól találják meg és használják ki a város emberek által nem zargatott zegzugait a rejtőzködésre, és Colombo széles kanálisai még kedveznek is nekik. Ratnayaka hónapokon át GPS-nyakörvvel követett egy macskát, amelyiknek bevett vadászútvonalai voltak a városban, és rendszeresen lopott halat a helyi halastavakból.

Az, hogy egy állat megszokjon és túléljen a számára félelmetes és idegen városi környezetben, speciális képességeket kíván. Kivételes ügyességet, memóriát, gyors tanulást, innovációt és átlagon felüli kíváncsiságot. Éppen ezért azokban az állatokban, amik túlélnek a városokban, ezek mind meg is vannak.

Stan Gehrt, az Ohiói Állami Egyetem kutatója Chicagóban élő prérifarkasokkal foglalkozik, és az ő intelligenciájukat igyekszik összehasonlítani a vadon élő társaikéval. Kutatásai szerint a városi prérifarkasok megtanulták például felmérni, hol és mikor biztonságos átkelni az úttesten, és a nagy forgalmat is könnyedén elkerülik a hangja alapján. Ugyanezek a képességek értelemszerűen a városokon kívül élő prérifarkasokban nem fejlődtek ki.

A nehezen kinyitható kajásdobozokkal és más, bonyolult problémamegoldó-feladatokkal szembeállított városi állatok világszerte jobban teljesítenek a nem városi társaiknál, legyen szó kanadai hódokról vagy éppen barbadosi süvöltőmadarakról. Az tiszta sor, hogy a városok nagyobb ravaszságot és több figyelmet követelnek a bennük élő állatoktól, de míg néhány tudós szerint ez növeli az állatok intelligenciáját, mások szerint az intelligencia, mint fogalom nagyon nehezen meghatározható.

Az emberek sokáig adottnak tekintették az intelligenciát, aminek mérésére különböző teszteket használtak, de azóta rengeteg kutatás bebizonyította, hogy ezeket a teszteket sem szabad készpénznek venni. Egy-egy ember eltérő élethelyzetekben teljesen más eredményeket érhet el rajtuk, ráadásul nem minden kultúrkör szülötte számára azonos nehézségűek a feladványok.

Az állatok intelligenciájának mérésével pedig még ennél is több gond van, ezekkel a tesztekkel ugyanis leginkább azt mérjük, mennyire hasonlítanak hozzánk, mint a (saját magunk által) legintelligensebb lénynek tartott fajhoz az állatok. Az viszont valahol természetes, hogy egy emberek által épített és emberek által dominált környezetben az állatok is felvesznek olyan képességeket, amik az adott környezetben való boldoguláshoz szükségesek, tehát az emberi képességekhez közeliek.

Az állatok tesztelését pedig tovább nehezíti, hogy azért bármennyire is alkalmazkodjanak a városi környezethez, még mindig nagyon sok pusztul el. A colombói halászmacskák közül rengeteget ütnek el, más egyedekre pedig a helyiek öntenek forró vizet, ha az állat tyúk- és tojáslopás közben beszorul a baromfiketrecbe. Az sem ritka, hogy a Srí Lanka-iak levadásszák a halászmacskákat, mert összekeverik őket a leopárdokkal, holott a halászmacska a leopárdokkal ellentétben nem támad emberre. (The Atlantic)

(Az állatok intelligenciájáról egyébként érdemes elolvasni Jennifer Ackerman The Genius of Birds és/vagy Peter Godfrey-Smith Other Minds: The Octopus and the Evolution of Intelligent Life című kötetét.)