Nagyon hasonlóan gondolkodnak a fontos társadalmi és politikai kérdésekről Nyugat-Európában és Amerikában

A washingtoni Pew Research Institute pénteken publikált egy összehasonlító elemzést arról, miként ítélnek meg egyes meghatározó társadalmi és politikai témákat Amerikában és Nyugat-Európában, és arra jutott, hogy elég hasonlóan. 

A kérdőíves felméréseket nyolc nyugat-európai országban vették fel tavaly október és december között, az Egyesült Államokban pedig országos reprezentatív minta alapján rakták össze az adatbázist 2017-ben és 2018-ban.  

A nyugat-európaiak és az amerikaiak kétharmada is úgy látja, hogy a bevándorlók kemény munkájukkal és tehetségükkel hozzátesznek az országhoz, ahol élnek,

és csak egy kisebbség  tekint rájuk úgy, mint akik elveszik a helyiek lehetőségeit: munkáját, lakhatását, biztosítását, és károsak a társadalomra. A hasonló arányszámok azért csalókák, mert Nyugat-Európán belül azért nagy a szórás, a 65 százalék ugyanis csak egy medián-mutató. Olaszországban (45) vagy Franciarországban (54) kevesebben nézik jó szemmel a bevándorlókat, mint mondjuk Svédországban (72) vagy Nagy-Britanniában (72 százalék). 

A melegek megítélésében is érzékelhető hasonlóság. 

Nyugat-Európában szinte minden országban kétharmad körüli többség gondolja úgy, hogy a homoszexuálisoknak joguk van örökbe fogadni gyereket.

Itt is csak az olaszok lógnak ki: náluk 52 százalék ellenzi ezt, és csak 42 támogatja. Az amerikaiaknál is még mindig nő a homoszexualitás elfogadottsága: minden hatodik amerikai szerint legalizálni kell a melegek házasságát. 

A politikusok megítélésében is vannak párhuzamos minták: 

a többség Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is szkeptikus a politikusokkal szemben 

és úgy látja, hogy az elit inkább saját érdekeit szolgálja, és nem foglalkozik a választók véleményével. Amerikában 75 százalék gondolja így, Európában viszont nagy a szórás: Skandináviában még van bizalom, a déli országokban már nincs, a medián 64 százalék. 44 százalék szerint a "kisemberek" is el tudnák vezetni az országot, Amerikában és Európában is. 

Hasonló a képlet abban a kérdésben, milyen mélységig érdemes beavatkozni az államnak az üzleti szféra működésébe a köz érdekében. Amerikában minden második támogatja ezt az attitűdöt, és Nyugat-Európában is, ahol főleg a déli országok (Spanyolország, Olaszország) lakói preferálják az ilyen típusú politikát. (Pew Research Center)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.