Prostituáltakat futtató férfit kapcsoltak le Tatabányán

bűnügy
2018 augusztus 17., 14:41
comments 48

„A Tatabányai Járásbíróság elrendelte egy férfi letartóztatását, aki több mint öt éven át prostitúciós tevékenységet folytató nőkkel tartatta el magát” 

- jelentette péntek délután  Komárom-Esztergom megyei főügyész nyomán az MTI-vel.

Mint a jelentésből kiderült, a férfi egy nőt veréssel kényszerített arra, hogy a testét árulja, két másik nőnek pedig saját lakásában „biztosított lehetőséget” szexuális szolgáltatásokra, és előzékenyen még fuvarozta is őket egyik kuncsafttól a másikhoz. 

„A kitartottsággal vádolt férfi a nők szolgáltatásának ellenértékét elvette és felélte” - írják. 

A férfi esetében fennáll veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén veszélyeztetné az eljárás eredményességét, sőt az sem kizárt, hogy bűnismétlést követne el, így a bíróság elrendelte egy hónapos előzetes letartóztatást. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.