Rendőrök jöttek pénteken Benjamin Netanjahuért

Nyomozók érkeznek 2018. augusztus 17-én Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök rezidenciájára, hogy kihallgassák a korrupciós botrányba keveredett kormányfőt.Fotó: Tsafrir Abayov/AP

Két rendőrautó érkezett pénteken Benjamin Netanjahu rezidenciájához, hogy elvigye Izrael miniszterelnökét. Netanjahut a sajtóértesülések szerint Bezeq nevű távközlési cég korrupciós ügyében hallgatták ki, idén már negyedszer.

A rendőrség ezt hivatalosan nem erősítette meg, egyáltalán nem tájékoztatták a nyilvánosságot a történtekről.

A Bezeq ügyben azt is vizsgálják, hogy Netanjahu, aki 2017-ig miniszterelnökként a médiaügyi minisztériumot is vezette, vajon azért hozott-e a közérdekkel ellentétes, a cégnek kedvező döntéseket, hogy cserébe a vállalat tulajdonában álló, népszerű Walla honlapon kedvezőbb színben tüntessék föl a Netanjahu házaspárt, valamint hozott-e a céggel kapcsolatos döntéseket azután, hogy Saul Elovics főrészvényessel ápolt baráti kapcsolatai miatt ettől kifejezetten eltiltotta a legfőbb ügyész.

Az izraeli média úgy tudja, hogy a tavaly indított büntetőjogi eljárásban a pénteki az utolsó rendőrségi kihallgatás. Az év elején a rendőrség a Bezeq-ügyben már őrizetbe vett két, Netanjahuhoz közel álló embert.

A rendőrség az idén már négyszer, tavaly pedig hétszer hallgatta ki a kormányfőt jeruzsálemi rezidenciáján, a szóban forgó, illetve két másik, 1000-számú és 2000-számú aktaként ismert ügyekben, amelyek a milliárdos oligarcháktól kapott nagy értékű ajándékok elfogadására, illetve médiabefolyásolási korrupciós ügyekre vonatkoznak. (Via MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.