Szerzeteseket gyanúsítanak egy püspök megölésével Egyiptomban

Tbg
bűnügy
2018 augusztus 19., 17:59

Bíróság elé rendelt az ügyészség Egyiptomban két szerzetest azzal a gyanúval, hogy ők ölték meg Epiphaniosz püspököt, tudatta vasárnap a MENA egyiptomi állami hírügynökség.

A gyilkosság július 29-én történt a Szent Makariosz-monostorban, az áldozat a monostor apátja volt. Holttestét hajnalban találták meg az épületben, a rendőrség szerint a püspököt fejbe ütötték egy súlyos tárggyal. 

A két gyanúsított közül az egyik szerzetest nemrégiben kitaszították a papi rendből.

A gyilkosság miatt az egyiptomi kopt keresztény egyház augusztus elején úgy határozott, hogy egy évig nem vesz fel új szerzetest a kopt monostorokba Egyiptom területén, és egyebek közt megtiltotta a szerzeteseknek az internetes közösségi oldalak használatát három hónapra.

A koptok mintegy 10 százalékát teszik ki a 94 millió lakosú, észak-afrikai ország lakosságának.

(A címlapképen egy etióp kopt keresztény látható Athénban, fotó: Menelaos Myrillas/SOOC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.