Egy miskolci buszsofőr rendőrt hívott egy családra, mert az 5 éves lányuk ivott egy korty ásványvizet a buszon

elmebaj
2018 augusztus 20., 15:54
comments 630

Az Index írta meg, hogy Miskolcon vasárnap 20 percig nem indult el a 18:10-kor menetrend szerint közlekedő Auchan-Avasi kilátó járat, mert a sofőr le akart szállítani a buszról egy családot, miután az 5 éves lányuk visszazárható PET-palackból ivott egy korty ásványvizet.

Mindez kánikula idején történt. A konfliktust videóra is vették:

link Forrás

A videó készítője szerint a buszvezető leállította az indulni készülő busz motorját, és a rendőröket hívta, majd csak akkor indult el, amikor a rendőrök megjöttek, és a család leszállt. Többen a védelmükre keltek, egy utas még meg is jegyezte, hogy külön ki is van írva, hogy lehet vizet inni a buszon. Ráadásul a cég akkori üzemgazdálkodási és szolgáltatási igazgatója egy 2015-ös interjúban említette is, hogy visszazárható PET-palackból lehet inni a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. járatain. A miskolci tömegközlekedésen egyébként elég szigorúak a szabályok, szoktak is bírságolni apróságokra hivatkozva. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.