43 perces csenddel emlékeztek a focimeccsen a genovai tragédia 43 áldozatára

foci
2018 augusztus 27., 10:44
comments 19

Genova focicsapata, Genoa hazai pályán játszott az Empoli ellen vasárnap. A mérkőzés első 43 perce alatt szinte teljes csend uralkodott a stadionban, ezzel a genovai tragédia 43 halálos áldozata előtt tisztelegtek a szurkolók.

A Polcevera patak fölött negyven méter magasan álló Morandi autópályahíd nyolcvan méteres szakasza augusztus 14-én omlott a mélybe, lakásokra, vasúti sínekre, gyárakra.

A vasárnapi volt az első futballmeccs, amit a tragédia óta tartottak a genovai Luigi Ferraris stadionban, a kezdőrúgás előtt egy perces néma csenddel emlékeztek meg az áldozatokra. A mérkőzésen részt vettek az áldozatok hozzátartozói is.

link Forrás

Ahogy azt a Genoa szurkolói kérték, a meccs első 43 percében szinte teljes csend volt a stadionban, amitől olyan volt, mintha zárt kapuk mögött játszanának a focisták. Szinte csak a játékosok hangját lehetett hallani, csak néha hangzott fel visszafogott taps vagy egy-egy bekiabálás, amikor a Genoa támadott, pedig az első 20 percben két gólt is rúgtak. A 43. percben megjelentek a kivetítőn az áldozatok neveit, ekkor tapsvihar tört ki. Ezután ugyanúgy folytatódott a meccs, ahogy az egy focimeccsen szokás, és a Genoa végül 2:1-re nyert.

Augusztus 25-én játszott először a Juventus színeiben, hazai pályán Cristiano Ronaldo, ő egy olyan pólót viselt, amivel szintén az áldozatok emléke előtt tisztelgett.

photo_camera Fotó: MARCO BERTORELLO/AFP

(via Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.