50 milliós óvadékért szabadlábra helyeznék Czeglédy Csabát

bűnügy
2018 augusztus 27., 07:27
comments 101

Az indoklás szerint a gyanúsított által fizetendő és a bűncselekmény tárgyi súlyához kellően igazodó óvadék a bűnügyi felügyelet elrendelésével alkalmas a bírói engedélyes kényszerintézkedést megalapozó okok kiküszöbölésére, nem szükséges a továbbiakban a letartóztatás fenntartása - olvasható a Csongrád Megyei Főügyészség közleményében

Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított és védője által előterjesztett, óvadék letétbe helyezési kérelem tárgyában hozott döntést, mely szerint 50 millió forint letétele esetére a gyanúsított előzetes letartóztatását megszünteti, és 4 hónapi időtartamra bűnügyi felügyeletét rendeli el a gyanúsított lakóhelye szerinti ingatlanra. 

Fegyőrök kísérik Czeglédy Csabát a Szegedi Járásbíróságon 2017. december 13-án.
photo_camera Fegyőrök kísérik Czeglédy Csabát a Szegedi Járásbíróságon 2017. december 13-án. Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI/MTVA

A Csongrád Megyei Főügyészség a bíróság végzésével szemben fellebbezést jelentett be. A főügyészség álláspontja szerint a gyanú tárgyát képező bűncselekmény jellege, bűnszervezetben történő elkövetése, a gyanúsítottak egymáshoz való viszonya, valamint dr. Czeglédy Csaba büntetőeljárás során tanúsított magatartására figyelemmel enyhébb bírói engedélyes kényszerintézkedéssel sem a bűnismétlés veszélye, sem pedig az eljárás meghiúsításának a veszélye nem küszöbölhető ki. Hivatkoztak a Szegedi Törvényszék azon végzésére is, amely a letartóztatás 2018. szeptember 5. napjáig történő meghosszabbításával kapcsolatos fellebbezést bírálta el. A törvényszék ezen végzésében ugyanis lényegében az ügyészi fellebbezéssel egyezően adta indokát annak, hogy miért kizárt enyhébb bírói engedélyes kényszerintézkedés alkalmazása dr. Czeglédy Csaba vonatkozásában.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, ami munkaerő-közvetítéssel foglalkozott.A bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozhatott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót és a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de a mandátuma megszűnt, miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában. Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.