Szabadulószobában várja Eva Rezešová, hogy kiengedjék a börtönből

bűnügy
2018 augusztus 27., 06:07
comments 217

Kedden szabadul a börtönből a szlovák milliomosnő, akit négy ember halálát okozó közlekedési baleset okozásáért ítéltek el. Az utolsó napokat Rezešová szabadulószobában tölti, ez a szokásos procedúra része a börtönben - írja a Blikk. Szabadulások előtt a raboknak minden személyes tárgyukat össze kell pakolniuk, ezután vonulnak át a szabadulószobába, ahol az utolsó napokat töltik. Itt az elítélt egyedül van, legfeljebb az őrökkel vált néhány szót. Keddi szabadulása napján visszakapja személyes tárgyait, melyeket bevonulásakor kellett leadni, majd a kapuhoz kísérik.

A szlovák milliomosnő 2012-ben öklelt fel BMW terepjárójával egy Fiat Puntót az M3-as autópályán. A vétlen autóban a helyszínen hárman életüket vesztették, a negyedik áldozat a kórházban halt meg. Rezešovát kilenc évre ítélték, a börtönben mindvégig mintarabként viselkedett, így most hat év után minden illetékes jóváhagyta feltételes szabadlábra helyezési kérelmét.

Eva Varholiková Rezesová vádlott az ellene négy halálos áldozatot okozó ittas járművezetés vádjával folyó másodfokú büntetőper tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermében 2014. szeptember 8-án.
photo_camera Eva Rezesová a másodfokú büntetőper tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermében (Fotó: Koszticsák Szilárd) Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.