Újra elítélték S. Ábelt, a McDonald's-os lövöldözőt, ezúttal banki csalás miatt

bűn
2018 augusztus 27., 16:34

Kommandósok kíséretében, csukló- és lábbilincsben érkezett meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságra S. Ábel, hogy meghallgassa az ítéletet a különösen nagy értékre elkövetett csalás ügyében - írja a Blikk.

Ez már S. Ábel sokadik ügye, először ámokfutás előkészítésével gyanúsították meg, majd egy McDonald's-os lövöldözés miatt el is ítélték, idén pedig robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett miatt nyomoztak ellene.

Eközben pedig megvádolták különösen nagy értékre elkövetett csalással is. Az ügyészség szerint kétszer is általa hamisított átutalási megbízásokat adott le két fővárosi bankban. A megbízásokon a Magyar Villamos Művek (MVM) Észak-Budai Kogenerációs Fűtőerőmű Kft. ügyvezetőinek aláírása állt, és százezer, illetve ötszázhúszezer euró átutalását kérte egy osztrák banknál vezetett számlára, ami valójában az övé volt.

A banki dolgozók azonban kiszúrták, mert az arcát eltakarva érkezett a gyűjtőládához.

A bíróság bűnösnek mondta ki S. Ábelt, és halmazati büntetésként két évre ítélte, öt évre felfüggesztve. (Blikk)