Mourinho harmadik szezonja döcögősen indult Manchesterben (mindjárt a második fordulóban csúnya vereség a tavaly a kiesés ellen hadakozó Brighton ellen), a Spurs ellenben hibátlan mérleggel érkezett az Old Traffordra. A meccs legnagyobb kérdése az volt, úrrá tud-e lenni a United problémáin a portugál edző, vagy egy újabb bukta még tovább mélyíti a gödröt a rekordbajnoknál.

José és a felrúgott asztal

A Spursnél Mauricio Pochettino nem sokat variált, az egyetlen meglepetés az volt, hogy a hét közepén ittas vezetésen kapott Hugo Llorris kapus megőrizte helyét a kezdőcsapatban. A londoniak a védelem két szélén változtattak az előző meccshez képest: Rose és Trippier vette át a Davies-Aurier kettős helyét a vonalak mellett.

Mourinho ezzel szemben lényegében felrúgta az asztalt Manchesterben: hatot cserélt a brightoni kezdőhöz képest, a védelmet pedig Shaw kivételével egy az egyben kidobta az ablakon. Kezdő lett viszont Valencia, Herrera, Lingard, Smalling és Jones is.

Presszing a lelke mindennek?

A United már az első percektől kezdve érdekes felállásban próbálkozott: labdabirtoklás esetén a középpályás Ander Herrera lépett vissza harmadik hátvédnek, kisegítve a védelem közepén játszó két favágót hátvédet, Smallingot és Jonest a labdakihozataloknál.

A Tottenham úgy tűnt, készült erre, mert Pochettino igyekezett magasra tolt letámadással nehezíteni a United építkezését a védőharmadban. Mivel a londoniak letámadása az egyik leghatékonyabb a ligában - Herrera ide vagy oda -, rengeteg manchesteri támadás végződött hosszú, szinte vaktában előrevágott labdákkal.

Cserébe a United ugyanúgy agresszívan letámadott, amikor éppen a Spursnél volt a labda. Pochettinóék egy nagyon hibrid 4-4-2-es rendszert tettek a pályára, amelyben a legtöbb a két támadó középpályás, Alli, illetve Eriksen helyezkedésén múlt. Mivel mindkét játékos nagy erőssége a labda nélküli mozgás és az üres területek befutása/megjátszása, a Spurs sem sokat húzta az időt a körömpasszos építkezéssel.

Ebből aztán a szezon eddigi talán leginkább hektikus első félideje sült ki, iszonyatos mennyiségű eladott labdával:

link Forrás

Ez itt egy jellemző kép arról a szokatlan intenzitású letámadásról, amit a United megvillantott az első játékrészben:

A balhátvédek mögötti terület volt a kulcs

A fentiekből jól látszik: mind a Spurs mind a United nagyon konzervatívan állt a meccshez - egyik csapat sem akarta megkockáztatni, hogy belesüljön az ellenfél letámadásának átjátszásába, így viszont maradtak a hosszú indítások fegyvernek. Papíron akár működhetett volna is a terv - mindkét csapatban kiváló középcsatár (Kane, Lukaku) játszik -, ám aztán mégis más pontokon dőlt el a meccs.

A két menedzser nagyon hasonló területek kihasználására kérte támadó középpályásait, miután kiismerte az ellenfél szándékait. A letámadásba besegítő balhátvéd mögötti folyosó a Spursnél és a Unitednél is rengetegszer maradt nyitva: ebbe londoni oldalról Eriksen, Alli (ritkábban Kane) lopakodott be, manchesteri részről pedig többnyire Lingard és Pogba.

Már az első félidőben nagyon szembetűnő volt, hogy főleg errefelé erőltetik a labdákat a csapatok, de ekkor még mindkét fél részéről sikerült felvenni az ellenfél bemozgó embereit.

Íme, a Spurs figurája a helyzetre:

A Unitednél ugyanez így nézett ki:

Erőből húzta be a Spurs

Az első játékrész ezzel együtt inkább Mourinho csapatáé volt: a United támadott többet és a hazaiaké volt a legnagyobb helyzet is, ám Rose csúnya hibája után Lukaku nem tudott betalálni az üres kapuba. 0-0-lal fordultak a csapatok.

A második félidő elején aztán villámgyorsan két gólt is berámolt a Spurs - mindkettőt egy kísértetiesen hasonló akció után.

Az elsőből még csak szöglet lett (ezt bólintotta be mintaszerűen Kane), a második viszont a fent leírt elmozgások tankönyvi példája is lehetne: Shaw letámadja a labdát, mögötte kinyílik a folyosó, amibe Eriksen azonnal belép. Cserébe a United védelme megpróbálja őt lesre állítani, de az idegen poszton játszó Herrera bealszik a túloldalon, így a dán továbbviheti az akciót. Laposan középre gurít, a brazil Lucas Moura érkezik, 2-0.

A kétgólos hátrány tudatában a Lingardéknak muszáj volt még agresszívabban játszaniuk. Pályára lépett Alexis Sanchez, majd később a Mourinho-csodacsere, Fellaini is, de a hazaiak a belga légi erejéből sem tudtak előnyt kovácsolni: a legtöbb felé érkező beadást simán elfejelgették Vertonghenék. Sőt, a második félidő legnagyobb kimaradt helyzete is a vendégek előtt adódott, amit Alli hibázott el a csereként beálló Lindelöf óriási hibája után.

Mourinho egyre több embert küldött előre minden mindegy alapon, ezzel párhuzamosan viszont Pochettino csapata rükvercbe tette a buszt, és rákészült a kontrákra. Nem is hiába: egy Kane-Lucas összjáték megbolondította Smallingékat, a brazil pedig megszerezze második gólját is az este folyamán, ezzel végképp eldöntve a meccs sorsát.

Mindkét csapat az első idei rangadóját játszotta, ami fontos lehet a szezon további részét tekintve. Lukakuék nem tudták kihasználni az előttük adódó lehetőséget, a Spurs viszont kíméletlenül megbüntette a védelmi megingásokat és erőből behúzta a meccset. Persze hosszú még a szezon, de úgy fest, Mourinho jóslata beigazolódik arra vonatkozóan, hogy pokolian nehéz szezon vár a szurkolókra és játékosokra Manchester vörös felében. Az már más kérdés, hogy meddig asszisztálhat ehhez a portugál ilyen közelről...