Letartóztatták az egyetemi tanárt, miután feleségének holtteste az irodájában lévő bőröndből került elő

A világ 40. legjobb egyetemeként rangsorolt University of Hong Kong kormányzótanácsának is tagja volt az a tanár, akit kedden vettek őrizetbe a városállamban, miután felesége holtteste a férfi irodájában tárolt bőröndből került elő. 

A rendőrség ugyan nem akarta nyilvánosságra hozni a gyanúsított nevét, de a helyi lapok szerint a HKU mérnöki karának egy oktatója, Cheung Kie-chung a letartóztatott férfi. Azután tartóztatták le, hogy 52 éves feleségének holttestét megtalálták az egyetem kampuszán lévő irodájában. 

A bőröndben lévő holttest fehérneműben volt, és egy elektromos kábel volt a nyaka köré tekerve, azaz valószínűleg fojtogatás okozta a nő halálát. A rendőrség egyelőre nem közölt több részletet, de a helyi források szerint a nő napok óta halott lehetett. 

Cheung augusztus 20-án jelentette a rendőrségen, hogy eltűnt a felesége. A rendőrségnek azt mondta, hogy augusztus 17-én, egy vitatkozásuk után ment el otthonról. A család az egyetem kampuszán lévő lakóingatlanok egyikében élt, ez mindössze négy percnyi autóútra van Cheung irodájától. 

A rendőrség gyanúja hamar a férfira terelődött, miután előkerült egy térfigyelő kamera felvétele, melyen azt lehetett látni, hogy a férfi egy faládát visz ki az épületből, ugyanakkor olyan felvételük nem volt, melyen látni lehetett volna a távozó nőt. 

Kedden aztán a rendőrség lerohanta az irodát, ahol előkerült a faláda, benne a bőrönddel, abban pedig a holttesttel. A férfi az irodában tartózkodott a razzia során, a helyszínen őrizetbe is vették. 

Az elsődleges nyomozati anyagok szerint a férfi és a nő háztartási kérdéseken vesztek össze, miután augusztus 16-án Cheung felesége és a lányuk összeveszett higiéniai kérdéseken és a lány elment otthonról. Másnap a nő azon veszett össze férjével, hogy nem támogatta őt lányukkal szemben. Ezután kevéssel jelentette a férfi a rendőrségen, hogy felesége eltűnt. 

Egyelőre még nem emeltek vádat a férfi ellen, de továbbra is előzetesben van. (SCMP)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.