A Matolcsy-alapítványok otthonáról is eltűnt a nyolcas szám

gazdaság
2018 augusztus 31., 04:49
comments 92

Szó sincs róla, hogy a jegybankelnök babonás lenne, de valahol megint elveszett egy nyolcas. Ezúttal az Ybl Miklós tér 8. szűnt meg létezni, pontosabban ezt a címet próbálja feledtetni Matolcsy György - írja a 24.hu.

Matolcsy állítólagos 8-as fóbiája már többször előkerült: legutóbb az derült ki, a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székházánál nem festették fel a a parkolószámok közé, egyszerűen kihagyták. A 7-es után, csak a felirat, majd a 9-es következik. Most kiderült, Budán sincs helye a számnak, ugyanis mióta Matolcsy György jegybankjának alapítványai megvették az az Ybl Miklós tér 8. alatt található ingatlant, módosult a cím: eltűnt belőle a 8-as. Azóta az alapítványok a Döbrentei utca 2. alatt érhetők el. A Matolcsy által vezetett jegybank alapítványai és 2015 szeptemberében vették meg az irodaházat, nem sokkal később az épületre új házszámtáblát raktak, és megváltoztatták az irodaház lak-, illetve postázási címét is.

A címváltoztatást az önkormányzatnál kell kérni. A 24.hu-nak sem a jegybank, sem az alapítványok, sem az önkormányzat nem volt hajlandó elárulni, ki indítványozta a változást három éve.

Cikkünk megjelenése után az MNB közleményt küldött, melyben azt írják, „a cikkben állítottakkal ellentétben az MNB alapítványai által megvásárolt irodaház címe nem változott meg.” A parkolókra is kitérnek: „az Ybl Budai Kreatív Ház felújítása során megújultak az épület parkolói is, melyek számozása között növekvő sorrendben minden szám, így a 8-as is megtalálható. A 24.hu-nak ebben a témában megjelent cikke valótlan állításokat tartalmaz, a Magyar Nemzeti Bank munkáját semmilyen fóbia és számmisztika nem befolyásolja.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.