Másik férfival találta az exét, hozzávágta a virágcsokrot, majd megrongálta a kocsiját

bűnügy
2018 augusztus 31., 08:10
comments 38

A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség rongálás vétsége miatt emelt vádat egy 43 éves férfival szemben, aki 2018 nyarán Várpalotán, miután volt barátnőjét más férfival találta együtt, és dühében letörte a nő kocsijának egyik visszapillantó tükrét és ablaktörlőit.

A vádirat szerint a férfi 2018 tavaszán ismerkedett meg a sértettel, akivel rövid ideig párkapcsolatban állt. A nő 2018. június közepén közölte a férfival, hogy szakítani kíván vele, és megkérte, hogy a férfi otthonában lévő holmijait vigye el a várpalotai lakására.

A vádlott másnap reggel egy csokor virággal és a holmikkal érkezett meg a lakásba, ahol azonban az ágyban alvó barátnője mellett egy idegen férfit is talált. A vádlott ezen feldühödött, és 

előbb a virágcsokrot a sértetthez vágta, majd a sértett ház előtt parkoló autójának visszapillantó tükrét és az ablaktörlőit törte le, miközben a gépkocsi fényezését is több helyen megsértette.

A férfi a rongálással okozott 191 000 forintos kárt a nő részére később megtérítette.

Az ügyészség a férfival szemben büntetővégzés meghozatalával próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.