Indulnak az argentin megszorítások, rögtön megszüntetik a minisztériumok felét

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Megszorításokat vezet be az argentin kormány, többek között megszünteti a minisztériumok felét és emeli az exportadót, hogy csökkentse a költségvetés hiányát, és stabilizálja a nemzeti fizetőeszköz összeomlásától sújtott gazdaságot.

Mauricio Macri argentin államfő a televízióban közvetített beszédében hétfőn leszögezte, hogy alapvető problémával néz szembe az ország, nem költhet többet annál, mint ami rendelkezésére áll, és mindent meg kell tenni azért, hogy egyensúlyba hozzák a költségvetést.

"Ehhez azoktól kérünk támogatást, akik a legerősebbek, az exportőröktől. Tudjuk, hogy ez az (exportra kivetett) adó rossz adó, de meg kell érteni, hogy vészhelyzet van" - fogalmazott az államfő, leszögezve azt is, hogy ez "nem egy válság a sok közül, hanem az utolsónak kell lennie, mindenünk megvan ahhoz, hogy felülkerekedjünk rajta".

Hozzátette, hogy a válság leküzdésekor figyelnek a leginkább rászorulókra, ennek jegyében emelik a segélyeket, többet költenek élelmezési programokra és hatósági árat vezetnek be néhány létfontosságú termékre.

Mauricio Macri Fotó: HO/AFP

Az argentin kormány egy nappal azelőtt jelentette be a megszorításokat, hogy Washingtonban a segélyprogram felgyorsítására kérik a Nemzetközi Valutaalapot. Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdasága és a valutalap június elején kötött hároméves, 50 milliárd dolláros készenléti hitelmegállapodást, amelynek feltételeként Argentína költségvetési deficitje csökkentése mellett kötelezte el magát az elkövetkező évekre.

A keretösszeg 30 százalékát, mintegy 15 milliárd dollárt a hitelkeret megnyitása után azonnal átutalták Argentínának, és az összeg egy részét már fel is használták, de a gazdasági helyzet így is tovább romlott, a monetáris válság tovább mélyült. Csak a múlt héten 15 százalékkal gyengült az argentin peso a dollárral szemben, az év eleje óta pedig majdnem 50 százalékkal.

Az eredeti hitelszerződés értelmében Argentína 2019-ben a bruttó hazai termék (GDP) 1,3 százalékára csökkenti költségvetési deficitjét az idei 2,7 százalékról, majd 2020-ra nullszaldót ér el, a következő évben pedig 0,5 százalékos GDP-arányos költségvetési többletet. Az új terv alapján már jövőre egyensúlyba akarja hozni a kormány a költségvetést, 2020-ra pedig 1 százalékos elsődleges többletet akar elérni.

A jelek szerint a befektetők továbbra is szkeptikusak. A peso árfolyama a hétfői tőzsdenyitás óta folyamatosan gyengül. Nyitás után két órával több mint 4,2 százalékos mínuszban állt a dollárhoz képest; egy dollárért már 38,54 pesót kellett adni. Január első hetében még 18,56 pesón forgott a dollár. (MTI)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 0,45 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.