Álmagánnyomozót (!) fogtak Szegeden

bűnügy
2018 szeptember 04., 08:11

Jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt indult eljárás egy szegedi férfi ellen, aki magánnyomozónak adta ki magát, és négy év alatt valóságos vagyont, 31 millió forintot csalt ki „megbízóiból”

- írja a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője alapján az MTI.

Egy édesanya eltűnt fiát akarta megtalálni, aki évekkel ezelőtt Ausztriában dolgozott, majd 2013 szeptemberében eltűnt. A keresésben segítségére volt az eltűnt fiú testvére is.

Hiába keresték azóta osztrák rendőrök, alpinisták és önkéntesek is, sehol nem találták, ekkor jött az ötlet, hogy magánnyomozót fogadjanak. Már több magánnyomozó is kudarcot vallott, amikor 2014-ben valaki ajánlotta nekik a szegedi férfit.

A gyanúsított magánnyomozónak adta ki magát, és ennek megfelelően nyomozást is ígért, de valójában csak kamuzott végig.

Négy éven át, idén májusig adott elő történeteket a nyomozásról, és hitette el az anyával és a testvérrel, hogy tudja, hol lehet rokonuk.

A mese szerint a hozzátartozót előbb Olaszországba vitték, majd onnan Romániába került, ahol váltságdíjat követelnek érte.

A gyanúsított az eltűnt személy édesanyjától és testvérétől több részletben összesen 31 millió forintot kapott el nem végzett munkája fejében és állítólagos költségeire.

A Szegedi Járásbíróság elrendelte a korábban többször is elítélt férfi letartóztatását, de a végzés nem jogerős.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.