Egy fehér házi tisztségviselő a New York Timesban írta le, hogyan próbálják elhárítani Trump legnagyobb hülyeségeit

A New York Times általában nem nagyon közöl névtelen véleménycikkeket, de most kivételt tettek, hogy a Trump-adminisztráció egyik magas rangú tisztviselője őszintén tudja leírni azt, hogyan próbálják elhárítani a Fehér Házban azokat a károkat, amiket Trump viselkedése okoz.

A szerző már az elején tisztázta, hogy nem baloldali ellenálló. Szeretné, ha a kormány sikeres lenne, és úgy érzi, néhány intézkedés már most biztonságosabbá és sikeresebbé tette az országot. Ugyanakkor úgy látja, hogy az elnök viselkedése nagyon sokat árt a köztársaság egészségének. Ezért sok kinevezett mindent megtesz, amit csak tud, hogy megőrizzék a demokratikus intézményeket, és megakadályozzák Trumpot, hogy még több elhibázott lépést tegyen, amíg hivatalban van.

„A probléma gyökere az elnök amoralitása” - írja a névtelen szerző, aki szerint mindenki tudja Trumpról, hogy nincsenek olyan stabil elvei, amik a döntéshozatalnál vezetnék. Úgy látja, hogy bár republikánusként választották meg, de még az olyan konzervatív elvekhez sem tartja magát, mint a szabad gondolkozás, szabad piac és az emberi szabadság. Ráadásul még nyíltan meg is támadja ezeket az elveket.

Szerinte vannak sikeres intézkedések (hatékony dereguláció, adóreform, hadseregfejlesztés), de ezeket nem az elnök vezetési stílusa miatt sikerült elérniük, hanem pont annak ellenére. 

Az elnökkel folytatott megbeszélésekről azt írja, hogy sosem lehet tudni, mikor változtatja meg a véleményét, mindig eltér a tárgytól, gyakran csak üresen fecseg, ami persze rossz döntésekhez vezet.

Fontosnak tartja, hogy ebben a kaotikusnak tűnő helyzetben az amerikaiak tudják, hogy azért „vannak felnőttek a teremben”. És pontosan tisztában vannak azzal, mi történik körülöttük. „És megpróbálunk helyesen cselekedni, akkor is, ha Donald Trump nem fog.”

Példának a külpolitikát hozta fel, ahol Trump igyekszik diktátorokkal barátkozni, amíg az adminisztráció másként gondolkozik. Trump panaszkodott is, hogy miért kell konfrontálódnia Oroszországgal a Szkripal-ügy miatt és további szankciókat sem akart az oroszok ellen, de a nemzetbiztonsági csapata mégis átverte rajta a döntéseket.

Emlékeztettet, hogy van egy csendes ellenállás az adminisztráción belül azok az emberek között, akiknek az országuk az első. De szerinte az igazi változást az állampolgárok tudják elhozni.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.