Obama minden eddiginél keményebben bírálta az elnököt, de Trump elaludt a beszéd alatt

külföld
2018 szeptember 07., 17:40
comments 173

A volt elnök az Illinoisi Egyetemen beszélt arról, hogy nem normális, ami a Fehér Házban zajlik. „Ez nem normális, ezek rendkívüli idők és ezek veszélyes idők” - tette hozzá. A kormányt pedig arra szólította fel, hogy állítsa vissza az őszinteséget, a tisztességet és a jogszerűséget.

photo_camera Fotó: SCOTT OLSON/AFP

Az egyetemistákból álló közönséget arra is figyelmeztette, hogy az amerikai demokrácia azon is múlik, hogy szavaznak-e a novemberi kongresszusi választásokon. Szerinte nem Trump jelenti a legnagyobb fenyegetést a demokráciára, hanem a közömbösség és a cinizmus. 

„Most sokan azt gondoljátok, hogy túlzok, amikor azt mondom, hogy ez sokkal fontosabb választás, mint bármelyik, amelyikre emlékszem az életemből”- mondta. De szerinte ha most megnézik az újságok címlapjait, érezni fogják, hogy ez a pillanat most egészen más.

A New York Times-nak szivárogtató fehér házi tisztviselőről azt mondta, hogy nem tesznek szolgálatot azzal, hogy aktívan támogatják annak az „eszelős dolognak” a 90 százalékát, majd azt mondják, nyugalom, a 10 százalékot elhárítják. Ugyanakkor szerinte Trump csak a tünete, nem pedig az okozója az Egyesült Államok megosztottságának.

Arról, hogy Trump szerint az igazságügyi minisztériumnak kellene megtalálnia a szivárogtatót, Obama azt mondta, sosem gyekorolt nyomást a főügyészre vagy az FBI-ra, hogy furkósbotként használja az igazságszolgáltatást a politikai ellenfelei ellen.

Donald Trump annyit reagált Obama beszédére, hogy „Elnézést, néztem, de elaludtam rajta. Rájöttem, hogy ő nagyon-nagyon jó alváshoz”.(BBC/Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.