Trumpnak igaza van, tényleg összeesküvés zajlik ellene

„Lecsapolom a mocsarat, és a mocsár megpróbál visszatámadni. Ne aggódjatok, mi fogunk nyerni!” 

– írta meg magyar idő szerint csütörtök hajnalban az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump az új amerikai közlönyben, azaz a Twitteren. 

A mocsár lecsapolása Trump kampányának hangsúlyos eleme volt, és arra utalt, hogy ha ő lesz az elnök, akkor felszámolja majd azt a gazdasági-politikai hátországot, amely láthatatlanul, de hatalmas erőkkel kézben tartja és meghatározza az amerikai politikát. Trump első elnöki évének lépéseit látva ebből semmi nem valósult meg, számos intézkedésével épp a leggazdagabb amerikaiak szűk csoportjának kedvezett, annak a közegnek, ahonnan ő is érkezett. 

A mocsár lecsapolása ennek ellenére hasznos retorikai elem maradt, hiszen bármikor lehetett rá utalgatni, hogy van itt egy titkos csoport, amelyik összeesküvést sző hivatala ellen. Lehetett erre mutogatni, amikor a különleges ügyész a Trump-kampány oroszügyi összefonódása miatt jutott egyre közelebb Trump szűk környezetéhez, vagy amikor a volt FBI-igazgató James Comey nevezte morálisan alkalmatlannak Trumpot az elnöki posztra. 

Ennek a narratívának van még egy hatalomtechnikailag hasznos következménye: fenn lehet tartani az állandó harci hevületet; nyílt támadások nélkül is lehet arról beszélni, hogy ez a láthatatlan ellenség puccsot készít elő, és állandó éberségre, illetve rendkívüli intézkedésekre van szükség. 

A héten azonban egy olyan jelentős fordulat következett be ebben a történetben, amely alapvetően alakíthatja az amerikai politikai életet: kiderült, hogy Donald Trump ellen tényleg egy puccs-szerű folyamat zajlik. Csakhogy ezt az összeesküvést nem a 'deep state' rejtélyes figurái, hanem saját, legszűkebb környezetéből készítik elő.

Előbb azok a részletek kezdtek el kiszivárogni az Egyesült Államok legismertebb újságírójának, Bob Woodwardnak a jövő héten megjelenő könyvéből, melyekből kiderült, hogy Trump közvetlen munkatársai hogyan dugnak el előle fontos papírokat, vagy hogyan nem teljesítik közvetlen kéréseit sem. Mindkét esetben azért, mert úgy gondolják, hogy ez így szerencsés az ország biztonsága szempontjából. 

Titkos összeesküvést így még nem vallottak be

Majd jött a New York Times szerdai cikke, ami rövid idő alatt elképesztő politikai felfordulást hozott, és egyelőre megjósolni se lehet, hova fog kifutni: a Trump-adminisztráció egy magasrangú, de névtelenségben maradó tagja írta meg a lapba, hogy Trump mennyire alkalmatlan az elnöki posztra. 

A cikkből az is kiderül, hogy a Fehér Házban egy 'csendes ellenállás' zajlik Trump elnökségével szemben, azaz az elnök legközvetlenebb környezetében vannak, akik egymással összejátszva azon dolgoznak, hogy megakadályozzák Trump azon lépéseit, melyeket károsnak ítélnek meg, és a szerintük helyes iránya fordítsák a kormányzatot. 

Fotó: Evan Vucci/AP

A cikk névtelen szerzője Trumpot amorálisnak, kereskedelem- és demokráciaellenesnek írja le, mellette pedig olyan embernek, aki féleszű, nincs tisztában a tényekkel, meggondolatlanul cselekszik.

A csendes lázadást meghirdető névtelen republikánus írásában amúgy többször visszatért arra, hogy ők abban érdekeltek, hogy a kormány jól teljesítsen, és hogy voltak olyan intézkedések az elmúlt időszakban, melyek biztonságosabbá és sikeresebbé tették az országot. 

A szerző ezután arról ír, hogy van a Fehér Házban egy csoport, melyben olyan kinevezettek vannak, akik vállalták, hogy megvédik a demokratikus intézményeiket, miközben mindaddig, amíg Trump hivatalban van, próbálnak az elnök elhibázott döntései ellen hatni. Egy ponton hősiesnek nevezte a saját teljesítményüket, ahogy próbálják a rossz döntéseket a Fehér Házon belül tartani. 

Álljon elő az áruló!

Ahogy arra számítani lehetett, Trump dühösen reagált a cikkre. Előbb kirakott egy videóüzenetet Twiterre, amiben többek között azzal vádolta meg a New York Timest és a CNN-t, hogy azért támadják, mert ők el akarják törölni a határokat és beengedni a bevándorlókat:

Szinte rögtön ezután csak annyit írt ki, hogy Árulás?

Majd kicsivel később már azt pedzegette, hogy vajon tényleg létezik-e egyáltalán ez a vezető kormányzati tisztviselő, vagy csak a NY Times kamu forrása az egész. Ha pedig létezik, akkor a Timesnak nemzetbiztonsági okokból fel kell adnia őt. (A New York Times amúgy jelezte a cikkben, hogy ők tudják, ki a cikk szerzője, és ezután döntöttek úgy, hogy kivételesen lehoznak egy névtelen szerzőjű véleménycikket.)

A Fehér Ház sajtószóvivője,  Sarah Sanders is közleményt adott ki, mely szerint közel 62 millió ember szavazott Donald Trumpra, míg a New York Times gyáva, névtelen forrására senki. Mint mondta, csalódottak, de nem lepődtek meg, hogy az újság lehozta ezt a szánalmas, hanyag és önző cikket, és ez csak egy újabb kísérlet volt arra, ahogy a liberális média megpróbálta hitelteleníteni az elnököt. Sanders üzent is a névtelen tisztviselőnek, hogy az egyetlen helyes cselekedet, ha azonnal távozik. 

A Fehér Ház egykori, még Trump elnökségnek kezdetén ott dolgozó alkalmazottja azt mondta a Guardiannak, hogy eddig mindig nevetett, amikor a Trump-támogatók az elnök ellen szervezkedő alvósejtektől aggódtak a Fehér Házban, de most egyszerűen neki sincs jobb ötlete arra, hogyan lehetne máshogy leírni ezt a cikket. 

És valóban nehéz máshogy megfogni ezt a jelenséget: bármennyire is hősiesnek írja le összeesküvésüket a NY Times névtelen szerzője, valójában ez alkotmányos puccskísérlet előkészítése, a szó klasszikus értelmében, és a cikk az eddigi legnyilvánvalóbb támadás Trump elnöksége ellen, amit a Republikánus Párt felől intéztek ellene. 

Érdekes, hogy a cikkben is említi a szerző, hogy felmerült bennük, hogy az alkotmány 25. kiegészítéséhez nyúljanak: ez egy rendkívül bonyolult alkotmányjogi eljárás, amit akkor lehet elindítani, ha felmerül, hogy az elnök többé nem képes ellátni feladatait. 

Az ugyanis világos, hogy mi történik, ha egy elnök meghal, ilyenkor az alelnök veszi át a helyét, az azonban nem volt tisztázva, hogy mi van, ha az elnök csak súlyosan megsérül, vagy fizikailag, illetve mentálisan annyira megromlik az egészsége, hogy többet nem tudja ellátni a feladatát. Erre született meg válaszként 1967-ben a 25. kiegészítés, aminek alkalmazásán a NY Times cikke szerint az összeesküvők is gondolkoztak. Ugyanakkor végül mégis arra jutottak, hogy nem ezt az utat választják, hanem a háttérből fogják blokkolni az elnök szerintük helytelen döntéseit. Mint a szerző írta, nem akartak ugyanis alkotmányos válságot előidézni. 

De ez nyilván csak a történet egyik oldala: az elnök félreállítását előidéző alkotmányjogi folyamatot ugyanis csak nyilvánosan lehetett volna csinálni, azaz kellettek volna olyan republikánus politikusok, akik nyíltan is beleállnak ebbe a harcba. Ami azonban, ismerve a republikánus tábor megosztottságát, közel sem egyértelmű, hogy sikeres taktika lett volna. Ehelyett azt választották, hogy nem próbálják meg elmozdítani az elnököt, de közben próbálják a hibásnak ítélt lépéseit eltéríteni. (Hogy ez mennyire puccs vagy nem puccskísérlet, arról jelenleg is izgalmas viták zajlanak, érdemes elolvasni a téma egyik legnagyobb amerikai szakértőjének véleményét is.) Nem lehet véletlen a cikk időzítése sem: a közelgő időközi választások  fontos erőpróbát jelenthetnek a konzervatív párt mainstream ágának, melynek bőven lehet köze ehhez az összeesküvéshez.