Szijjártó a férfiak között 299. lett a budapesti 33. WizzAir félmaratonon

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 299. helyen, 1:31:38-as idővel ért célba a vasárnapi budapesti 33. WizzAir félmaratonon. A miniszter a verseny után az M4 sportcsatornának nyilatkozva Európa egyik legszebb futóversenyének nevezte a magyar fővárosban zajló rendezvényt – írja az MTI.

A 33. Wizz Air Budapest Félmaraton résztvevői a Raoul Wallenberg rakparton 2018. szeptember 8-án.Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

Szijjártó Péter szerint helyes volna, ha a versenyt hosszú távon megtartanák Budapesten mint a város és az ország egyik fontos turisztikai attrakcióját. Kitért arra, hogy 70-nél több országból érkeztek futók a nemzetközi versenyre, így messzire elviszik majd Budapest és az ország hírét – állítja az MTI.

Arra a kérdésre, van-e a sportágban politikusok között verseny, azt mondta: biztosan van, de azért jobb, ha a futók összességéhez méri a tudását, mert ha csak a politikusokhoz méri a futóteljesítményét, az túlságosan pozitív képet festhet róla.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a mostani volt a tizedik félmaratonja és eddig a harmadik legjobb eredménye, így elégedett. Közölte, a félmaraton első 3-4 kilométerén az ember még tud figyelni a környezetére, de utána „megszűnik minden”, és vagy a túlélésért, vagy a még jobb időért küzd. A jó futás az, amikor az ember csak a futásra figyel, semmi másra, a legjobb futás pedig az, amikor mindenre figyelünk, csak nem a futásra – idézett egy mondást a miniszter.

Frissítés: A híradás nem tért ki rá, de Szijjártó csak a férfiak között lett 299., a nők között 33-an jobb időt futottak nála.(MTI)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.