A kormány megszüntetné az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetét

Kedd este a MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának főigazgatója, Fazekas Károly egy belső körlevélben küldött tájékoztatást arról, hogy az MTA-elnök miért szakította meg az Akadémia átalakításáról szóló tárgyalásokat a kormánnyal. 

A korábbiakhoz képest az MTA elnökének új volt, hogy az új munkaanyag szerint az MTA kutatóintézet-hálózatából egyes kutatócsoportok vagy teljes intézetek egyetemi fenntartásba kerülnének. Más kutatóintézetek pedig egy másik kutatóhálózathoz kerülnének, illetve megszűnnének. Pont ezért nem tárgyalnak tovább a kormánnyal, mert az MTA „az intézethálózat feldarabolását nem tekinti tárgyalási alapnak”.

A belső levélből az is kiderül, hogy Palkovics László miniszter elsőként a Közgazdaság-tudományi Intézetet szüntetné meg, mert annyira rossz eredményességűnek tartja. 

Fazekas Károly hozzátette, hogy „ezt a közlést komolyan kell venni, ezért döntöttem úgy, hogy ezt az információt meg kell osztanom az intézethez tartozó minden munkatársammal”. Ugyanakkor megjegyzi, hogy a minősítést abszurdnak tartja, és visszautasítja. A továbbiakban az elnökséggel együtt megpróbál mindent megtenni, hogy a Közgazdaság-tudományi Intézet a többi
intézettel együtt tovább folytathassa eddigi munkáját. 

A teljes levél:

Tisztelt Kollégák!

A MTA tegnap este kiadott közleményében is szerepel, hogy »2018.
szeptember 10-én szóbeli egyeztetés zajlott Lovász László, az akadémia
elnöke és Palkovics László között. Ezen a miniszter az MTA elnökének
rendelkezésére bocsátott egy munkaanyagot azzal, hogy ezt az Elnökség
tagjainak rendelkezésére bocsáthatja. Az eddigiekhez képest teljesen
új szempontokat is tartalmazó munkaanyagból többek között kiderül,
hogy az MTA kutatóintézet-hálózatából egyes kutatócsoportok vagy
teljes intézetek egyetemi fenntartásba kerülnének. Más kutatóintézetek
egy másik kutatóhálózathoz kerülnének, illetve megszűnnének. Az MTA
fenntartásában maradó intézetek »konszolidáción és profiltisztításon«
mennének át. Mindez idén decemberig lezajlana Palkovics László
elképzelései szerint.«

Az elnökség tegnapi ülésén úgy döntött, hogy »a miniszter új
szempontjait megismerve – az MTA és az ITM közötti tárgyalásokat
elakadtnak tekinti, és az intézethálózat feldarabolását nem tekinti
tárgyalási alapnak, de a tárgyalásokat folytatni kívánja a
Kormánnyal.«


Tegnap az elnökségi ülésen elhangzott az is, hogy az említett
beszélgetésről távozóban Palkovics László arra a kérdésre válaszolva,
hogy mely intézetet szüntetnék meg, azt mondta, hogy a
Közgazdaságtudományi Kutató Intézet annyira rossz eredményességű
intézet, hogy azt meg kell szüntetni. Ezt a közlést komolyan kell
venni, ezért döntöttem úgy, hogy ezt az információt meg kell osztanom
az intézethez tartozó minden munkatársammal.

Én ezt a kijelentést abszurdnak tartom és az abban foglalt minősítést
a leghatározottabban visszautasítom. Ebben a helyzetben az Akadémia
vezetésével és az Elnökséggel együtt mindent meg fogok tenni annak
érdekében, hogy a Közgazdaságtudományi Kutató Intézet a többi
intézettel együtt továbbra is folytathassa eddigi kimagasló munkáját.”