Magával is végzett a kaliforniai ámokfutó

külföld
2018 szeptember 13., 05:16

öt emberrel, majd magával is végzett egy ámokfutó a kaliforniai Bakersfieldben. A jelentések szerint a férfi a nejével egy szállítmányozó céghez hajtott kocsijával. Ott agyonlőtte a nejét és két férfit, majd áthajtott egy lakóházhoz, ahol további két embert agyonlőtt.

Az ámokfutó ezután eltérített egy autót, amiben egy nő űlt a gyermekével, aztán, amikor a rendőrök megállították, agyonlőtte magát.

Donny Youngblood a helyi rendőrségtől azt mondta, ők helyi idő szerint 17:20 perckor kaptak riasztást a lövöldözésről a szállítócégnél. A nyomozás adatai szerint az ámokfutó itt előbb egy férfival konfrontálódott, akit aztán a feleségével együtt lelőtt. A harmadik áldozat a két első halála után bukkant fel a helyszínen. Az ámokfutó rálőtt, majd üldözőbe vette és agyonlőtte.

A rendőrség tájékoztatása szerint az autó elrablásakor az abban tartózkodó nőnek és gyereknek sikerült elmenekülniük.

A rendőrség szerint mindez rendkívül gyorsan lezajlott, így arra jutottak, hogy az ámokfutó nem véletlenszerűen gyilkolt. Bár azt hogy miért, még vizsgálják, ahogy azt is, hogy pontosan milyen kapcsolatban lehettek egymással az áldozatok és a tettes. (Via BBC, MTI)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.