Márki-Zay Péter hitelt akart felvenni Hódmezővásárhelynek, de a közgyűlés leszavazta

POLITIKA
2018 szeptember 14., 20:45
comments 147

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 1,244 milliárd forintos hitelfelvételét kezdeményezte Márki-Zay Péter független polgármester, a fideszes többségű közgyűlés pénteki ülésén azonban nem támogatta az előterjesztést.

A 15 éves lejáratú hitelt a város a strandon végrehajtandó, költségmegtakarítást eredményező beruházásra, illetve útfelújításra fordítaná. A polgármester szerint a fejlesztésnek köszönhetően a strand gazdaságosabban működhetne, így a beruházás megtérülne.

Varga Jánosné, az önkormányzat könyvvizsgálója a vita során kifejtette, egy ilyen költséges beruházás pontosabb előkészítést és tervezést követel meg. Felvetette, nem készült megvalósíthatósági tanulmány és a fejlesztés megtérülése és jogi háttere sem tisztázott.

Kovács László (Fidesz-KDNP) a közgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke úgy fogalmazott, az önkormányzat ilyen mértékű eladósodását nem tudja támogatni.
A közgyűlés többségét alkotó Fidesz és KDNP képviselői nem támogatták az előterjesztést, így azt nem fogadta el a közgyűlés.

A közgyűlés délelőtt 10 órakor kezdődő és késő estében nyúló ülésén módosította az önkormányzat költségvetését, melynek főösszegét az eredetileg elfogadott 23,1 milliárd forintról - elsősorban az államtól érkező többletforrások miatt - 24,2 milliárd forintra emelték. Hegedűs Zoltán, a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjének javaslatára a költségvetés általános tartalékát, egy tervezett, de idén nem megvalósuló iskolaberuházás összegével 27-ről 70 millió forintra emelték.

A képviselők tárgyaltak a helyi televíziót működtető Szerdahelyi József Műsorszolgáltató Nonprofit Kft. gazdasági helyzetéről is. A televízió 30 év után első ízben nem közvetítette a közgyűlés ülését, az alkalmazottak pedig nem kapták meg szeptemberi bérüket.

Rókus Ákos ügyvezető - akit a közgyűlés újabb öt évre megválasztott a cég vezetőjévé - elmondta, idén a televízió számára jóváhagyott önkormányzati 72 millió forintos támogatás helyett csupán 19,5 millió forint hitelt biztosított a város, nem érkezett meg az 56 millió forintos törzstőke-visszapótlás, és 2,5 millió forintnyi kifizetetlen számlája is van a településnek.

A képviselők arról döntöttek, hogy egy helyi rádióval kötött megállapodás felmondásával teremtenek plusz forrást a televízió számára, ez azonban csak töredéke a szükséges összegnek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.