Rohamrendőrök szorítják ki a 12 ezer éves erdőt védő aktivistákat Németországban

Ugyan Németország előszeretettel pozicionálja magát a zöld energia európai élharcosai közé, sok eredményük mellett is messze vannak még attól, hogy teljesen elszakadjanak a fosszilis energiahordozóktól. 

Mint a Quartz beszámol róla, jelenleg is komoly küzdelem zajlik az Észak-Rajna-Vesztfáliában lévő Hambach-erdőért, ahol a német energetikaipari óriás, az RWE fákat akar kivágni, hogy tovább növelje Európa legnagyobb nyíltszíni lignitbányájának területét. 

Fotó: MARIUS BECKER/dpa Picture-Alliance/AFP

A fairtás ellen viszont évek óta tiltakoznak környezetvédők, mivel a Hambach, egy rendkívüli, 12 ezer éves erdő, rendkívül gazdag biodiverzitással, és több mint 140-féle védett állat- illetve nővényfaj található itt meg. 

A helyszínen 2014 óta táboroznak környezetvédők, akik ellen a hét közepén lépett fel a német rendőrség, és egyesével kezdték elhordani a fák között, illetve a fák tetejére felhúzott kunyhóikban élő aktivistákat. Ez már nem az első rendőrségi roham volt, szeptember elejétől kezdve lakoltatták ki az erdőből a fákat megvédeni akarókat. 

Fotó: MARIUS BECKER/dpa Picture-Alliance/AFP

Az állam vezetőinek álláspontja szerint a környezetvédők jogszerűtlenül tartózkodnak a területen, ahol az RWE rendelkezik a szükséges engedélyekkel a vágáshoz. 

Az erdőből még áprilisban közölt riportot a National Geographic: ebből a cikkből kiderül, hogy az RWE 1978 óta birtokolja a területet, és évről évre csípett le az erdőből, hogy a lignitbánya területét növelje. Amikor a cég birtokába került a terület, 5500 hektárt tett ki a területe, mára viszont ennek csak 10 százaléka maradt meg. 

Fotó: Christophe Gateau/dpa Picture-Alliance/AFP

Pedig rendkívüli erdőről van szó: máshol alig előforduló fajok élnek ott, ráadásul a fák nagy részét tölgyek és gyertyánok teszik ki, ami szintén ritkaságszámba megy. Ennek ellenére a Hambachot sosem kutatták igazán, a NatGeo cikke szerint elsősorban azért, mert a viszonylag erdős Németországban ez sosem volt egy kiemelt kutatási terület. Így a ritka élővilágú erdőre sem jutott sokáig nagy figyelem, és ezért fordulhatott elő, hogy évtizedek alatt egy jelentős részét kivághatták. 

Fotó: Jana Bauch/dpa Picture-Alliance/AFP

A jelenlegi ígéretek szerint a lignitbányában a kétezerhúszas évek közepéig mehet majd a kitermelés, utána pedig egy mesterséges tavat telepítenek majd oda. Az RWE vállalása szerint a közelben pedig növényeket fognak ültetni, melyekhez a magokat az erdőből szedik.

Ugyan Németország energetikai mixének egyre nagyobb szelete jön megújuló forrásokból, az országban erőteljes szénlobbi létezik, ráadásul miután Merkel 2011-ben, a japán balesetre reagálva bejelentette, hogy tíz éven belül leállítják az összes atomerőművet, a fosszilis energiahordózók visszaszorításának tempója is jelentősen lecsökkent.  (Quartz, National Geographic)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.