Weber: Magyarországon rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot és Orbán nem hajlandó a kompromisszumra

külföld
2018 szeptember 14., 11:37
comments 161

Magyarországon jelenleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, és ezen uniós alapértékek tekintetében nem szabad kompromisszumot kötni, ezért is volt szükség a magyar helyzetről szóló különjelentés megszavazására az Európai Parlamentben - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Le Soir című belga lapnak adott pénteki interjújában.

Weber elmondta, azért szavazott igennel az úgynevezett Sargentini-jelentésre, mert Orbán Viktor kormánya nem tett lépéseket a kompromisszum felé annak ellenére sem, hogy korábban még az alkotmányt is hajlandó volt módosítani az Európai Bizottság kifogásai miatt, ezért most "más szintre" kell emelni a párbeszédet.

"Európa a kompromisszumot jelenti" - fogalmazott. Leszögezte ugyanakkor: az uniós alapértékek tekintetében nem lehet kompromisszumot kötni, ezért is szavazta meg a jelentést a néppárti képviselők többsége.

A frakcióvezető a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyét és a civil szervezeteket érintő új törvényeket említette elsősorban, de hangsúlyozta, hogy Magyarországon fennáll a veszélye a jogállamiság rendszerszintű sérülésének. "Mi felelősséget vállaltunk, most a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak kell végre megoldania a kérdést" - közölte.

A cikk szerint az Európai Parlament döntése politikailag és szimbolikusan is történelmi jelentőségű.

Weber más kérdésekről is beszélt, és kiemelte, az uniós tagországoknak mielőbb megállapodásra kell jutniuk a migrációs helyzet kezeléséről, ugyanis a populista erők malmára hajthatja a vizet a jövő évi európai parlamenti választásokon, amennyiben ez nem sikerül. Mint mondta, erősíteni kell a határvédelmet, ki kell fejleszteni egyfajta szolidaritási mechanizmust, illetve segíteni kell a származási országokat a kiváltó okok megszüntetésében. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.