Kiengedtek 2138 embert a börtönből Ruandában, köztük egy ellenzéki vezetőt

2018 szeptember 15., szombat 14:28
60

Fotó: CYRIL NDEGEYA/AFP

2138 ember szabadon bocsátásáról döntött a ruandai kormány, köztük Victoire Ingabire Umuhoza ellenzéki vezető is kiszabadult.

„Köszönöm az elnöknek, és remélem, hogy ez a politikai tér megnyitásának kezdetét jelenti”, mondta a politikus.

Elhagyhatja a börtönt Kizito Mihigo zenész is. Ingabiré és Mihigo büntetésének hátralévő részét egyaránt az államfő engedte el, júniusban mindketten kegyelmi kérvényt adtak be.

Victoire Ingabire Umuhozát 2010-ben tartóztatták le, kormányellenes szervezkedés és az 1994-es ruandai népirtás tagadása miatt ítélték 15 év börtönre.  A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet szerint ugyanakkor az ellene indított eljárás politikailag motivált volt, mert bírálta a kormányt a 2010-es elnökválasztás előtt. Kizito Mihigót szintén kormányellenes összeesküvés vádjával börtönözték be.

A Paul Kagame elnök ellen tavaly indulni szándékozó Diane Rwigara egyelőre nem nyerte vissza szabadságát. Őt arra hivatkozva zárták ki az elnökválasztásból, hogy a hatóságok szerint hamisított aláírások szerepeltek a jelöltállításhoz beadott támogató íveken. Rwigara szerint ez nem igaz. Később államellenes bűncselekmény miatt emeltek vádat ellene, és el is ítélték. (MTI, DW)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt