Szépen híznak a ferihegyi reptér ürgéi, az idős hímek már neki is láttak a téli álomnak

Fotó: Gödény Csaba

A ferihegyi ürgék alaposan meghíznak ezekben a hetekben, hogy aztán legyen tartalékuk a téli álom idején, amikor a földalatti odúban vészelik át a fagyos évszakot és életritmusuk a szívműködéssel együtt lelassul - olvasható a reptér szívhez szóló közleményében.

Az ürgék számára a repülőtér ideális élőhely, mert a füvet rendszeresen kaszálják, elvezetik a csapadékvizet, így a földalatti ürgelyukak is szárazak maradnak. A Budapest Airport által kezelt 1515 hektáros terület 

az egyik legnyugatibb sztyeppei élőhely, ahol a növényzet is az ürgék kedvére való. 

A ferihegyi ürgeállomány igen értékes, nemcsak biológiai, hanem pénzügyi szempontból is. Egy-egy ilyen föld alatt élő rágcsáló eszmei értéke nem kevesebb, mint 250 000 forint. Szerencsére a budapesti repülőtéren az ürgék igazi menedékre találtak, ahol megfelelően gondoskodnak is róluk, létszámuk pedig meghaladhatja az 1000 példányt is - írja a Budapest Airport, amely aztán elmerül a részletekben:

Fotó: Gödény Csaba

Bár most még javában 28-30 fokot mutatnak a hőmérők, az ürgék már a télre készülnek. Elsőként az idős hímek mennek aludni. Ezek a példányok akár már augusztus második felében visszahúzódnak a járatrendszerük végén található puha, bélelt fészekbe. Azért ők az elsők, mert nekik egész nyáron nincs más dolguk, csak enni és hízni, így náluk alakul ki leghamarabb a túléléshez szükséges zsírszövet. A hímek ugyanis az utódok nevelésében egyáltalán nem vesznek részt. Őket követik az idősebb nőstények, majd legkésőbb, szeptember végén, októberben az idén született fiatalok is téli álomba merülnek. 

Minden ürgének saját járatrendszere van, amely több méter hosszú lehet (találtak már 8 méterest is), és több mint egy méter mélyen hatolhat a felszín alá. 

A nagyobb hazai ürgeállományokat a természetvédelmi szakemberek úgynevezett forráspopulációként tartják számon, ilyen a ferihegyi ürgeállomány is. Ezekről a gyepes pusztákról telepítenek át ürgéket olyan, főleg nemzeti parkok kezelésében lévő területekre, amelyek megfelelőek nemcsak az kisemlősök túléléséhez, hanem ismételt elszaporodásukhoz is. 

Fotó: Gödény Csaba

„A beruházásaink megkezdése előtt természetvédelmi szakemberek bevonásával befogjuk és áttelepítjük a fokozottan védett ürgéket egy-egy nemzeti park területére. Így is érvényesítjük a repülőtéren a természetvédelmi szempontokat; hozzájárulhatunk egy fokozottan védett állatfaj hosszú távú megőrzéséhez” – mondta Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelmi igazgatója. 

A Budapest Airport gyepterületein minden évben felmérik a kutatók az ürgepopulációt, sőt, még a gyepet alkotó növényfajokat is listázzák, hogy nyomon követhessék az élőhely esetleges változásait.

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.