Vajna Tímea húga véletlenül, a semmiből csöppent bele a legújabb TV2-realitybe

Hibátlan interjút adott Vajna Tímea húga és férje a Velvetnek azok után, hogy beválogatták őket a TV2 legújabb valóság-showjába. A beszélgetés túlmutat egy műsor indulásán, a két kiválasztott arról mesél, hogyan köszöntött rájuk a celebség, és mi a követendő recept. 

Történt, hogy Tamás és Lilla nyáron összeházasodtak, és a nagy eseményen ott volt (ott termett) a Hot! magazin riportere is, elkattant néhány vaku, „címlapra kerültünk”, következő nap pedig már róluk írtak a lapok.

„Miután látták, hogy minket érdekelne ez a közszereplés”, egyenes út vezetett a felkérésig a TV2 A legbátrabb páros című műsorába, ahol mostantól más bátor párosokkal mérik majd össze erejüket. 

Az interjúban inkább Visváder Tamás beszél, végig kérdően feleségét nézi, aki szendén lesüti szemét, és olykor egyetértően bólogat. 

Többször elhangzik, hogy gondolkodtak a döntés előtt, Tamás azért fél még kicsit a műsortól, mert ez keményen a bátorságról szól, de legalább a nézők meg fogják őket szeretni, ismerni kicsit. Remélik a jó visszhangot, és Visváder Tamás szerint a nézők azt fogják látni,  ők is csak olyanok, mint a másik 10 millió magyar, hétköznapi élettel, tanulással, munkával, örömökkel, gondokkal. 

Természetesen nem kerülhették el a kérdést, hogy nem indultak-e előnnyel a műsorban azért, mert Andy Vajna rokonai, de Visvádert nem lehet kizökkenteni, a bejutás helyett egyből a műsorról beszél, ahol egyenesen 

hátrányból indultak, mert a stábtagok féltek tőlük, hogy esetleg elmondják Andynak, 

ha nem stimmel a világítás, vagy esetleg szárazok a catering szendvicsek. Kisvártatva a stúdióban dolgozók is felfedezhették bennük, hogy ők is csak húsból és vérből vannak, mint mindenki más, és ugyanezt remélik a nézőktől is. 

Fotó: Visváder Tamás/Instagram

Visváder Tamás karrierjét egyébként érdemes lesz követni. Ő szerepelt már az RTL Klub A Konyhafőnök című műsorában, korábban egy pincészetnél dolgozott, 2017 októberétől idén januárig pedig a Polgári Magyarországért Alapítvány gyakornokaként építette karrierjét. Aki esetleg követte azóta megszűnt instáját, azt is láthatta, hogy egyszer Ibiza felé tartva posztolt arról, ahogy egy magánrepülőgépen olvasgatja a Magyar Időket.

Ahogy a napokban mindenki láthatta, Magyarországnak csak akkor van jövője, ha lesz független sajtója. Ezt olvasóink is így gondolhatják, hiszen

ALIG EGY HÉT ALATT REKORDÖSSZEGGEL, 5 MILLIÓ FORINTTAL SEGÍTETTÉK A 444 MŰKÖDÉSÉT.

Ahhoz, hogy a 2019-ben is megőrizhessük függetlenségünket, a Te támogatásodra is szükségünk van. A célunk 2018 végéig 50 millió forintot összegyűjteni az olvasóinktól, akik ebből 41 milliót már össze is dobtak. Nagyon köszönjük!

DE HOGY TÉNYLEG ELÉRHESSÜK A KITŰZÖTT CÉLT, KÉRJÜK TÁMOGASD MÉG IDÉN A 444-ET!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.