Dánia két órára teljesen bezárkózott

Tbg
bűnügy
2018 szeptember 28., 15:23

A dán rendőrség elvágta egy időre pénteken a fővárosnak helyet adó Sjaelland szigetet az ország többi részétől, mert a hivatalos bejelentés szerint komoly rendőri akciót indítottak. Leállították a Svédországba és Németországba induló kompjáratokat is.

A lezárás a Sjaelland és Fyn sziget közötti, valamint a Sjaellandot Svédországgal összekötő hidat érintette mintegy két órán keresztül. A rendőrség egyelőre nem adott részletesebb magyarázatot az intézkedésre, csak annyit közölt, hogy egy "súlyos bűncselekmény" miatt keresnek egy járművet, amelyben "valószínűleg hárman vannak".

Az Aftonbladet című svéd napilap úgy tudja, hogy egy svéd rendszámú gépkocsit keresnek egy emberrablással kapcsolatban. Az intézkedés miatt nagy torlódások alakultak ki az érintett utakon.

A kétórás lezárás után helyreállt a forgalom a hidakon és a kompokon. A TV2 dán televízió szerint a Koppenhágától 40 kilométerre nyugatra fekvő Roskilde településnél láttak helikopteres és kutyás kereső osztagokat. A kutatásban katonák is részt vettek.
A rendőrségi akció eredményéről egyelőre nincs hír. (MTI)


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.