Már Csehországban is van egy halálos áldozata a nyugat-nílusi láznak

Egészségügy
2018 szeptember 28., 04:44

Csehországban egy 72 éves nő az első halálos áldozata a nyugat-nílusi láznak, aki más, krónikus betegségekben is szenvedett. A közelmúltban nem járt külföldön, vagyis otthon fertőzte meg a vírus. Csehországban. A hírt megerősítette Roman Prymula helyettes egészségügyi miniszter is.

Csehországban korábban már néhány embert megbetegedett nyugat-nílusi lázban, de mindnyájan külföldön kaptak fertőzést.

Gabriela Stepanyova, az egészségügyi tárca szóvivő az általános felmelegedéssel hozta kapcsolatba azt, hogy Csehországban is felbukkant a szúnyogok által terjesztett betegség. Hangsúlyozta, még nem fordult elő, hogy emberről emberre terjedt volna a kór.

A nyugat-nílusi láz az egész Balkánon terjed, a kór már Szerbiában, Romániában, Görögországban, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Koszovóban is halálos áldozatokat követelt. A fertőzés szempontjából a legnagyobb veszélyben az idősebbek vannak, akiknek gyengébb az immunrendszerük, illetve a krónikus betegségben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmuszavarban vagy idegrendszeri zavarban szenvedőkre is veszélyes.

A fertőzöttek négyötöde tünetmentesen vészeli át a betegséget, és vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki náluk. Az esetek csaknem ötödében a megbetegedés enyhe tünetekkel - láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések - jár, és magától gyógyul. De az esetek kis hányadában (egy százalék körül) azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy akár a beteg halálához vezethet. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.