Szkripal-ügy: Egy harmadik orosz kémet is azonosítottak a britek

Egy harmadik orosz titkosszolgálati figurát is azonosított a brit hatóság, akinek köze volt Szergej Szkripal megmérgezéséhez, tudta meg a Telegraph. 

A harmadik ügynök feladata a felderítés volt, járt Salisburyben, ahol a kettős ügynök Szkripalt és lányát egy orosz katonai idegméreggel megmérgezték. Túlélték a támadást, jelenleg ismeretlen helyen tartózkodnak.

Közben a Focus német hírmagazin pénteken közölt értesülései alapján egyre több részlet derül ki Szkripal munkájáról. Az eredetileg az oroszoknak dolgozó férfi az orosz katonai hírszerzés aktív ügynökeit leplezte le szerint 2017-ig, ez idő alatt négy NATO-tagország hírszerzésének is dolgozott. A Focus a NATO kémelhárításánál (ACCI) dolgozó forrásra hivatkozik.

Lehultak a leplek

A Focus szerint Szkripal 2016 nyarán az észt hírszerzésnek állítólag olyan pontos információkat nyújtott, hogy sikerült leleplezni Moszkva szolgálatában álló három kémet is. Köztük volt az észt hadsereg egyik orosz származású tisztje és apja is.

A hírmagazin úgy tudja, a CNI spanyol titkosszolgálatot is kényes információkkal látta el a Costa Del Sol térségében működő orosz maffia és moszkvai politikusok, illetve tisztségviselők kapcsolatairól. Ez egybecseng a The New York Times című amerikai napilap korábban közölt értesüléseivel.

Az újság szerint a NATO elemzői nem zárták ki, hogy mérgezéses merénylet hátterében Szkripalnak a nyugati hírszerzésekkel folytatott együttműködése állhat, ami orosz kémek leleplezésére irányult.

A 66 éves Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott. Hazájában 13 év fegyházra ítélték, de egy orosz-amerikai kémcsere keretében 2010-ben letelepedhetett Nagy-Britanniában, ahol brit állampolgárságot is kapott.

Egy cseh hírmagazin májusban közölte, hogy a letelepedést követően továbbra is kapcsolatban állt a nyugati hírszerző szolgálatokkal, sőt az MI6 közvetítésével 2012-ben Prágába utazott. A Respekt című lap akkor ezt írta: "Annak ellenére, hogy csak rövid ideig tartózkodott (Csehországban), útja nyereség volt a helyi titkosszolgálatoknak".

Szergej Szkripalt március 4-én mérgezték meg az angliai Salisburyben, a merényletkísérlet miatt a lánya is kórházba került. Azóta mindketten elhagyhatták a kórházat, de ismeretlen helyen tartózkodnak.

A brit hatóságok szeptember 5-én Alekszander Petrovot és Ruszlan Bosirovot vádolta meg a bűncselekménnyel, azt állítva, hogy mindketten az orosz katonai hírszerzés fedett ügynökei, és a mérgezéshez novicsok típusú, szovjet fejlesztésű katonai idegmérget használtak. Moszkva elutasítja a vádakat. (MTI/Reuters)


A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.