Ha nem bízhat az USA-ban, Észak-Korea "semmiképp" nem szereli le atomfegyvereit

2018 szeptember 30., vasárnap 6:25
101

Észak-Korea "semmiképp" nem fogja leszerelni atomfegyvereit, ha nem bízhat az Egyesült Államokban, jelentette ki az ENSZ New York-i közgyűlésén Ri Jongho észak-koreai külügyminiszter. "Ha nem bízhatunk az Egyesült Államokban, akkor nem lehetünk biztosak nemzetünk biztonságában, és ilyen körülmények között semmiképp nem fogjuk egyoldalúan lefegyverezni magunkat" - mondta.

Aztán azt is elárulta, hogy mi növelné az északiak bizalmát Amerikával szemben. Ha enyhítenék vagy feloldanák a szankciókat. "Az, hogy a szankciók térdre kényszeríthetnek minket, csak azok vágyálma, akik teljesen tudatlanok rólunk. A szankciók fenntartásával az a baj, hogy növelik a bizalmatlanságunkat" - jelentette ki.

Észak-Korea kevés szövetségeséből az egyik, Oroszország amúgy nemrég azzal próbálkozott, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban dicsérje meg az elért haladást, és bátorításként tegyen " mérsékelt lépéseket" a szankciók enyhítéséért.

Észak-Korea az elmúlt közel ötven évben mindig ebből a forgatókönyvből dolgozott, a jövőbeni leszerelés ígéretével csalt ki engedményeket, hogy aztán a szankciók enyhítése után némileg megerősödve pont ugyanúgy, vagy fokozottabban folytassa a fegyverkezést. Javarészt ez történik azóta is, hogy Kim és Trump júliusban találkoztak. Az Egyesült Államok elnöke olyan engedményeket tett, amivel még saját hadseregét is meglepte, hogy aztán Észak-Korea az amerikai hírszerzés szerint titokban folytassa atom- és rakétaprogramját. (Via CBS)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt