Meghátrált a kormány, mégsem emelkednek hétfőn a közjegyzői díjak

belföld
2018 szeptember 30., 19:29
comments 50

Nem lép hatályba október elsején az Igazságügyi Minisztérium rendelete, amely megváltoztatta volna a közjegyzői díjak mértékét - írja a hirado.hu

Arról nem beszéltek, hogy miért fagyasztják a hatálybelépést 3 hónapig. A rendelet ugyanis a tervezettnél negyedévvel később, 2019. január 1-én fog hatályba lépni. 

Így a jövő év elejétől a hiteles másolatért, jognyilatkozat készítéséért vagy a végrendeletért az eddigi díj nagyjából dupláját kell fizetni.

Ahol fix összeg a tarifa, ott minden értéksávban 4500 forinttal nő a közjegyzői díj. Ahol a megkezdett munkaórák alapján  fizetik a közjegyzőt, a munkadíj januártól több mint kétszeresére emelkedik. A jegyzőkönyvi tanúsítvány munkadíja például óránként 3000 forint helyett 8250 forint lesz, a jognyilatkozat, végrendelet óradíja 6000 forintról 11 ezerre nő.  

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara ismertetője szerint nem drágul ugyanakkor az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó - kamattámogatással érintett - kölcsönszerződés és jelzálogszerződés közokiratba foglalásának díja. Nem kell többet fizetniük azoknak sem, akik élettársi nyilatkozatot tesznek, vagy akik a házastársukkal vagyonjogi szerződést szeretnének kötni. Továbbra is ingyenes marad a végrendeletek országos nyilvántartásba történő bejegyzése is.


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.