A Facebook akár 1,6 milliárd dolláros bírságot is kaphat Brüsszeltől az adatlopási botrány miatt

tech
2018 október 01., 08:57
comments 37

A Wall Street Journal tájékoztatása szerint az EU akár 1,63 milliárd dollárra is bírságolhatja az amerikai vállalatot, ha úgy találják, hogy a cég nem tett eleget az EU nemrég elfogadott, szigorúbb adatvédelmi szabályzatának, és ez is szerepet játszott abban, hogy legkevesebb 50 millió felhasználó adatai kerülhettek illetéktelen kezekbe

Az ír adatvédelmi bizottság, amely első körben illetékes a Facebookot Európában érintő adatkezelési ügyekben, már szombaton jelezte, hogy további információkat vár a cégtől az adatlopás mértékéről, körülményeiről, illetve hogy az EU-s állampolgárok érintettek-e. 

Vasárnap a Facebook jelezte, hogy válaszolni fognak az ír hatóság kérdéseire. A Facebook számára nagyon komoly pofont jelentett a mostani adatlopási ügy, hiszen a Cambridge Analytica-botrány után jelentősen roncsolta a vállalat hitelességét, és vizsgálatok sorát indította el. 

Mindenesetre a Facebook esete lehet az első komoly tesztje a GDPR-nak, azaz új adatbiztonsági szabályozásnak. Vélhetően a vizsgálat során azt fogják kutatni az EU szakértői, hogy a Facebook megtett-e minden tőle telhetőt azért, hogy egy ekkora léptékű adatlopást megakadályozzon. A szabályozás emellett jelentős bírságokat is lehetővé tesz, aminek a célja az, hogy a nagyvállalatok a jövőben 72 órán belül jelentsék a felügyelőszervek felé, ha adatszivárgás történt náluk. Az ír szabályzótestület szerint a Facebook amúgy múlt csütörtök este jelezte a problémát, ami a 72 órás időkereten belül volt, ugyanakkor kevés részletet árultak el. 

Ha a felügyelők úgy találják, hogy egy cég nem tett meg mindent az adatok védelméért, akkor 20 millió dollárra vagy az előző éves bevételének 4 százalékára büntethetik meg. Ez a Facebook esetében azt jelenti, hogy maximum 1,63 milliárd dolláros bírsággal nézhetnek szembe. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.