A német elnök szerint az „illiberális demokrácia” önellentmondás

külföld
2018 október 01., 20:35
comments 190

Az illiberális demokrácia önellentmondás, mert a demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia 

 - mondta Frank-Walter Steinmeier német államfő egy hétfői beszédében Münchenben. Steinmer szerint Németország és legközelebbi európai szomszédai a fájdalmas tapasztalataik miatt a jogállami biztosítékokra alapozták berendezkedésüket. 

Németországban a nemzetiszocialista múlt tanulságaként, számos szomszédos országban pedig a kommunista uralom felszámolása jegyében, 1990 után építettek fel olyan rendszert, amely az alkotmány és a jogrend kötelező erejének, és az állami, illetve törvényhozói cselekvés bírósági és alkotmánybírósági ellenőrzésének civilizációs vívmányára épül.

Ezek az államhatalom önkényes gyakorlását korlátozó biztosítékok nélkülözhetetlenek, a szabad jogállam lényegi elemét jelentik, mégis úgy tűnik, hogy törékennyé vált a jogállamiság és az emberi jogok körüli közmegegyezés, „hiszen egyes országokban, az Európai Unióban is megkérdőjelezik a liberális demokráciát és a jogállamot, és erősen korlátoznak, vagy akár meg is szüntetnek struktúrákat és jogi biztosító mechanizmusokat” - mondta Frank-Walter Steinmeier beszédének a szövetségi elnöki hivatal által nyilvánosságra hozott szövege szerint.

A dpa hírügynökség beszámolója alapján a hivatalos szövegtől eltérve megjegyezte, hogy ennek belátásához elégséges tanulmányozni Orbán Viktor magyar kormányfő legutóbbi tusnádfürdfői beszédét.

A hivatalos szöveg szerint hozzátette, hogy a „tekintélyelvűség igényével” fellépő kormányok gyakran első lépésként csorbítják a bíróságok függetlenségét, korlátozzák az alapjogokat és a jogállamiságot biztosító előírásokat, és a független tisztségviselők helyére „szolgálatkész” embereket ültetnek. 

„A szabad társadalmaink és államaink vívmányaival szembenálló tendenciák miatt le kell szögezni, hogy az európai jogi kultúra alapján nyugvó liberális nyugati demokrácia európai vívmány, Európa pedig jogközösség, amely kiáll a hatalmi ágak szétválasztása, a jogállam, a kisebbségek védelme, az alapjogok érvényesítése és a független bíróságok mellett.” Mindezt meg kell őrizni, méghozzá mindenütt Európában - mondta a német szövetségi elnök. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.