Amikor egy álhír segített egy osztálynak szembenézni a diktatúrával

FILM
2018 október 03., 17:40
comments 56
Jobbra Theo (Leonard Scheicher), mellette Kurt (Tom Gramenz), a film két főszereplője
photo_camera Jobbra Theo (Leonard Scheicher), mellette Kurt (Tom Gramenz), a film két főszereplője Fotó: Julia Terjung

Lars Kraume, Az állam Fritz Bauer ellen rendezőjének legújabb filmje, A néma forradalom egy megtörtént esetet dolgoz fel: 1956 őszén, öt évvel a berlini fal megépítése előtt egy érettségi előtt álló keletnémet osztály a magyar forradalom leverése ellen tiltakozva az egyik óra elején 2 percig néma csendben maradt. A hirtelen jött ötletnek viszont nem várt következményei lettek: a hatalom államellenes szervezkedésként kezelte az ügyet, és a Stasi bevett módszereivel kezdték el felkutatni a felelősöket.

A néma forradalom messze nem hibátlan, rengeteg, érezhetően csak a drámai hatás kedvéért beleerőltetett melodramatikus bárbeszéd, és több hiteltelen fordulat is van benne, például az egyik szereplő puskás ámokfutása teljesen kihagyható lenne. De ezzel együtt is tisztességes iparosmunka, a színészek mind megállják a helyüket, és a látványvilág is korrektül adja vissza a szürke szocializmust, amihez mondjuk arra is szükség volt, hogy a helyszín az eredeti, mára teljesen megváltozott Storkow helyett a jobb helyszínekkel és szimbolikusabb névvel bíró Stalinstadt legyen.

Az erénye nem is annyira a forradalom egy kevéssé ismert epizódjának bemutatása, hiszen az leginkább csak eszköz arra, hogy az eseményen keresztül bemutassa a német társadalom bűneit: egykori náci kollaboránsoktól a megalkuvó kommunista funkcionáriusokig kénytelenek őszintén beszélni a gyerekeikkel, ezt pedig a valóságban sok családban elmulasztottak megtenni. A film nagy része inkább azt ábrázolja hatásosan, hogyan próbálja meg felmorzsolni a szabad gondolkodást a diktatúra, ami az egyének megalázására, az elveik megsemmisítésére törekszik. 

Erik (Jonas Dassler) és a faggatója, Kessler (Jördis Triebel)
photo_camera Erik (Jonas Dassler) és a faggatója, Kessler (Jördis Triebel) Fotó: Julia Terjung

A diákcsínyt jó iskolába járó, rendes, szocialista gyerekek hirtelen jött lelkesedésből követték el, és – ahogy a film jól bemutatja – az 56-os forradalomról egy nyugat-berlini moziban bemutatott filmhíradóból értesülő diákoknak nem nagyon volt fogalmuk arról, mi zajlott Magyarországon: a hivatalos propaganda szerint nyilas puccs történt, a betiltott RIAS rádióban pedig azt állították, hogy a forradalmat vérbe fojtók Puskás Ferencet is megölték. (Itt lehet elolvasni, milyen tévedések vezettek Puskás és más profi sportolók halálának híréhez.) Ironikus, hogy éppen ez a később lelepleződő fake news volt az, ami az osztályt a forradalom mellé állította, hiszen Puskás világsztár volt, mindenki szerette.

photo_camera Fotó: Julia Terjung

Egy álhír terelte őket olyan útra, amire rálépve megismerhették a diktatúra igazi természetét, és rájöhettek arra, mennyire más alapokon nyugszik az ország, mint ahogy úttörőként hitték. A diákok később, a botrány dagadásával meg is próbálták a Puskás miatti gyászt a 2 perces csend ürügyeként felhasználni, de akkor már késő volt: nyilvánvaló, hogy három évvel a keletnémet felkelés után a tettük ellenforradalmi politikai akció volt, és ha nem adják fel az ötletgazdát, érettségizni sem fogják őket engedni soha.

Miután pedig már a James Bond-gonoszt idéző, abszurd módon mégis hitelesnek tűnő Fritz Lange oktatási miniszter is megjelenik, hogy kifüstölje a „felkelőket”, a kérdés egyre kevésbé az lesz, hogy ki mit csinált, vagy hogy hogyan lehet véget vetni a vizsgálatnak, hanem az, hogy lehet-e, és ha igen, van-e miért a kommunista Kelet-Németországban maradni.

Fritz Lange oktatási miniszter (Burghart Klaußner)
photo_camera Fritz Lange oktatási miniszter (Burghart Klaußner) Fotó: Julia Terjung

Érdekes, hogy annak ellenére, hogy a 2 perces csend több mint hatvan éve történt, egy olyan országban, ahol központilag öntik a lakosságra az NDK-t idéző álhíreket, és ahol egy vidéki lap meghackelt miniszterelnöki interjúja miatt kollektív büntetésként válogatás nélkül rúgtak ki szerkesztőket, sokkal jobban érthető a filmben ábrázolt 1950-es évekbeli világ, mint akár 10 évvel ezelőtt. Még azzal együtt is, hogy ma már persze senkit sem visznek börtönbe a véleménye miatt, és emigrálni is sokkal könnyebb.

A film Dietrich Garstka saját történetét elmesélő, 2006-os regénye alapján készült, és a férfi a forgatókönyvírásban is részt vett. A néma forradalom tavaszi, németországi bemutatója után két hónappal, 79 éves korában halt meg.

link Forrás

Spoiler alert: akit érdekel, hogy mi történt a diákokkal azután, ahol a film cselekménye véget ér, az ebben a 2006-os Népszabadság-cikkben elolvashatja.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.