18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Húsz év börtönre ítélték a kecskeméti péket, aki meggyilkolt egy prostituáltat

bűnügy
2018 október 03., 16:36
comments 93

Húsz év fegyházbüntetésre ítélt a Kecskeméti Törvényszék egy prostituáltat megölő férfit, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt. 

A vádlott élettársával és annak gyermekével 2015 júliusától Kecskeméten élt albérletben. A férfi pékként két helyen is dolgozott, de játékszenvedélyéből is keletkező anyagi gondjait nem tudta fedezni, ezért kölcsönöket kért. Fizetési kötelezettségei és pénztelensége miatt

elhatározta, hogy az interneten kiválaszt egy prostituáltat, a szolgáltatás ürügyén felkeresi, majd erőszakkal szerez tőle pénzt.

A sértettet - aki 2012 nyarától bérelt egy lakást Kecskeméten - 2016. június 14-én kereste fel, miután előzőleg telefonon időpontot egyeztettek. A szexuális aktus után a vádlott közölte, hogy nem tud fizetni, és a táskájából elővett késsel fenyegetni kezdte a nőt, hogy inkább ő adjon neki pénzt. A vita során a férfi befogta a nő száját, hogy ne kiabáljon, aki erre megharapta. A vádlott dühében többször nyakon szúrta, majd amikor a sértett a földre került, tovább bántalmazta. 

A nő belehalt sérüléseibe. Holttestére este a bérbeadó talált rá. 

A bíróság a vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek, ugyanakkor azt nem állapította meg, hogy előre megtervezte volna a sértett megölését.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.