Már 25 milliárd forintnyi orosz hitelt hívott le a kormány a paksi bővítéshez

gazdaság
2018 október 04., 12:21
comments 116

A paksi bővítés finanszírozását biztosító orosz hitelből eddig 

78 millió eurót, azaz 25 milliárd forintot hívott le a kormány, 

árulta el Süli János a független Szél Bernadett kérdésére. A "Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter" hozzátette: a Magyar Állam élt a hitelszerződésben erre biztosított Iehetőséggel, 

és idén májusban az addig lehívott hitel teljes összegét előtörlesztette.

Tehát jelenleg nem áll fent tartozás Oroszország felé. Süli emlékeztet: a magyar fél által igénybe nem vett hitelösszeg után 0,25'%-os rendelkezésre tartási díjat kell fizetni. Ezek összege

  • 2016-ban 250 ezer, 
  • 2017-ben 762 ezer, 
  • míg idén 334 ezer euróra rúgott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.